2016. évi POCSB és OCSB – 2016. 10. 22–23. Buják

Category: 2016, Eredményeink

2016. évi POCSB és OCSB – 2016. 10. 22–23. Buják

Nógrád megye adott otthont az idei év utolsó két nagy országos tájékozódási futó bajnokságának, a hagyományos rendszerű csapatbajnokságnak, valamint a pontbegyűjtő csapatbajnokságnak. Előbbinél a csapat eredményét a csapattagok összesített ideje határozza meg, míg utóbbi versenyforma kissé bonyolultabb, itt a mindenki számára kötelező ellenőrző pontokon felül meghatározott számú egyéb pontot kell a csapattagok között tetszőlegesen elosztva érinteni.

A Cserhát-hegység területén kijelölt pályák sok természeti szépséget, és egyben technikai kihívást tartogattak a nevezőknek. Meredek lejtők, vulkanikus eredetű sziklatömbök, változatos lefutású, mély völgyek és keskenyebb vízmosások között folytak két napon át a küzdelmek az országos bajnoki címekért.

Az időjárásra semmi panasz nem lehetett, a versenyt megelőző komoly esőzés miatt azonban a szervezők kénytelenek voltak a versenyközpontot és a célt is máshová telepíteni, ami némi kényelmetlenséget okozott: a sportolók és kísérők többszáz fős tábora egy lényegesen kisebb területen zsúfolódott össze, illetve a rajt is jóval távolabb került az eredeti tervekhez képest.  Emiatt a módosított útvonalat követő, több kilométer hosszúra nyúlt, odavezető út már önmagában egy kisebbfajta gyalogtúrává lépett elő.

A megmérettetésen a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tagjai is indultak, akik szép sikereket értek el: egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérem, valamint további remek, bajnoki pontokat érő eredmények születtek a hétvége során. A 14 éves fiúk mezőnyében versenyző Angyal Dániel és Bálint Benedek duplázott, ők mindkét nap dobogóra állhattak.

 

Eredmények:

 

Pontbegyűjtő csapatbajnokság

F14A: 1. Angyal Dániel, Bálint Benedek, Kovács Márk

N14A: 5. Lantai Lili, Lantai Anna Boróka, Papp Viktória

F16A: 6. Bácskai Péter, Tokai-Kiss Bálint, Mérő Dominika

F105: 6. Bálint Bence, Barát János, Lantai Gyula

 

Beni, Márk és Dani – OB győztesek

 

Hagyományos csapatbajnokság

F14A: 2. Bálint Ádám, Angyal Dániel, Bálint Benedek

N145: 3. Kaszásné Boa Ágnes, Böröczkyné Makai Anna, Németh Zsoltné

N14A: 6. Bácskai Eszter, Lantai Lili, Lantai Anna Boróka

 

Beni, Ádám és Dani – OB ezüstérmesek

 

Melinda, Ági és Anna – OB bronzérmesek

 

Megosztás