Transmoduls Dunántúl Kupa – 2017. november 18-19. Kislőd

Transmoduls Dunántúl Kupa – 2017. november 18-19. Kislőd

A kislődi kalandparkban kiépített versenyközpontot övező hegyekben került megrendezésre a Transmoduls Dunántúl Kupa két középtávú, valamint normáltávú futama.

Változó, késő őszi időjárási viszonyok mellett (hol fázósabb, hol kellemesebb időben), és változatos adottságú területeken futhattak a nevezők: a Fokhagyma-tetőn inkább a ligetes, borókabokros részeken való eligazodás, míg a Csalános-völgyben a meredek hegyoldalak legyűrése, vagy éppen a nagyszámú ellenőrző pont felkutatása jelentett más-más jellegű kihívást a pályák teljesítése során. Az egyes kategóriákban akár félezer méter függőleges szintemelkedést is magában foglaló utolsó futamot egyenesen „durvának” titulálták a résztvevők.

Összetett időeredménye alapján sportegyesületünk 8 tagja ért el dobogós helyezést.

 

Eredmények:

N12C: 2. Molnár Boglárka

N35BR: 3. Szigetfy Ildikó

 

F12C: 2. Majerhoffer Norbert

F14B: 1. Angyal Dániel

F18B: 3. Tokai-Kiss Bálint

F15-18C: 1. Perczel-Szabó Barnabás

F21A: 2. Domán Rajmund

F40B: 1. Molnár Zoltán

 

Bálint remek teljesítménnyel bronzérmet szerzett

 

Őszi Boróka Kupa – 2017. november 11-12. Bócsa

Őszi Boróka Kupa – 2017. november 11-12. Bócsa

Hagyományosan a helyi böllérfesztivállal egyidőben került megrendezésre az Őszi Boróka Kupa tájékozódási futó verseny az Alföldön, Bócsán.

Homokbuckás, nyílt részekből és borókafoltokból álló labirintusokkal tarkított terepen bonyolították le a két futamot, összesített eredménnyel.

Számos országból érkeztek a megmérettetésre. A külföldi versenyzők különösen sikeresnek bizonyultak, alig volt olyan kategória, ahol ne jutottak volna be a legjobb három közé, de a 16 éves fiúknál, vagy a legerősebb női mezőnyben (W21A kategória) például kizárólag cseheket szólítottak a dobogóra.

A Veszprémi Honvéd SE két aranyérmesének, Lantai Lilinek és Wieder Ilonának a magyarok mellett finn és szerb ellenfeleket kellet lehagynia a legfényesebb éremért.

 

Eredmények:

W14: 1. Lantai Lili

W60: 1. Wieder Ilona

 

Lili a 14 éves lányok között…

 

Ica pedig N60-ban nem talált legyőzőre

 

 

XXXVI° MOV – Meeting Orienteering Venice – 2017. november 11-12. Velence, Olaszország

XXXVI° MOV – Meeting Orienteering Venice – 2017. november 11-12. Velence, Olaszország

Egyesületünk képviseletében egy kisebb csapat utazott a Meeting Orienteering Venice elnevezésű nemzetközi tájékozódási futó versenyre Olaszországba.

A számos országból érkező versenyzőket felsorakoztató nemzetközi mezőnyben Angyal Dániel és Mérő Dominika egyaránt bronzérmes lett a vasárnapi futamon. Dani az előző nap megrendezett éjszakai versenyen is harmadik legjobbként ért célba, így ő összetett 3. helyezett is lett. Jutalmul gyönyörű, díszdobozban elhelyezett plakettet kaptak.

 

Az alábbiakban Domcsi élménybeszámolója olvasható:

Volt egyszer egy Velence

 

Minden Szlovéniában kezdődött…

Dani és én azért vehettünk részt ezen a kiruccanáson, mert amikor Szlovéniában a sziklák között szenvedtünk Melcsinek fantasztikus ötlet pattant ki a fejéből: az összetett bajnokoknak fizet egy kört Velencébe.

Utunk megkezdése Kr.u. 2017. november 10-re tehető. A zötykölődés kellemes hangulatban telt, evést-alvást váltogattuk (kivéve a sofőrt). Itáliába érve azonban mindenki figyelni kezdett, mint a szurikáták, ki látja meg először a tengert. Örömünk azonban elszállt, mikor a komphoz érve a vendégszerető olaszok szembesítettek azzal a ténnyel, hogy a komposok strike-olnak és lehet, hogy csak másnap reggel indul hajó a szigetünkre. A helyiektől tanulva azonban várakoztunk. 3 óra dekkolással meg is úsztuk, akarom mondani pont, hogy nem kellett úsznunk, mert a matrózok megkegyelmeztek a fáradt vándorokon és száraz lábbal átértünk Lido szigetére.

Aznap este még volt bennünk annyi szufla, hogy helyi járatos vízibusszal visszapancsoltuk magunkat Velencébe. Nézelődtünk, nehogy a versenyen kelljen megállnunk megcsodálni az üvegtárgyakat és a szebbnél szebb karneváli maszkokat.

A szervezőknek hála, részt vehettünk egy afféle terepbemutató edzésen, ahol főleg azt próbáltuk ki, hogyan kell akrobatikázni, hogy ne essünk el valamelyik turistában. Na jó, azért a térképnézegetésre is szántunk egy kis időt. Ez után megízlelhettük a híres olasz konyha mutatványainak eredményét.

Este az éjszakai futamra került sor, ahol sok turista szemébe kellett belevilágítanunk, hogy félreálljanak az amúgy egy embernek sem elég széles sikátorban. A verseny után teával és keksszel kínáltak minket a rendezők. Reménykedve aludtunk el, hogy másnap látunk is valamit a városból a ködön kívül.

Vasárnap viszont ugyanabban a gyönyörű semmiben hajóztunk át újra Velencébe, hogy másodszor is elveszhessünk a sok lagúna és sikátor elegyében. Itt már minden világossá vált (igaz én az éjszakaira is úgy emlékszem vissza, mintha nappal lett volna…). Az eredményhirdetés menete viszont koránt sem úgy zajlott, mint ahogy gondoltuk. Nem is összetett, de nem is csak a nappali futam volt hirdetve.

Először is (nagy meglepetésemre) kiszólították a vasárnapi dobogósokat, (melybe én is beletartoztam), ők bársony-plakettet kaptak. Majd az összetett első egy olasz tészta-keksz válogatást zsebelhetett be. Jómagam vasárnapi 3. helyezése mellett, igen szép és rendkívül becsülendő eredménynek tartom Dani összetett harmadik helyét, melyet két 3. hellyel vívott ki.

Így indultunk haza, tele ködös ám csodás élményekkel, képekkel a tarsolyunkban, és ropogós olasz pizzával a hasunkban.

 

Készült, Németh Zsoltné megbízásából.


.

.

Hévíz Kupa – 2017. november 5. Hévíz

Hévíz Kupa – 2017. november 5. Hévíz

A Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Club rendezett egyfordulós regionális rangsoroló versenyt a világhírű gyógytaváról ismert városban, Hévízen, november első vasárnapján.

A résztvevők a naptárat meghazudtolóan kellemes, őszi időben futhatták le a pályákat, amelyek nem csak városi területeken (belvárosi és lakótelep jellegű részeken, parkokon) haladtak át, hanem klasszikus erdei részeket is érintettek. Emellett a pontok begyűjtése közben megtett kilométerek, és a menet közben legyűrt szintek is jóval komolyabbak voltak a városi tájfutó versenyeknél megszokottaknál.

A VHSE színeiben induló Domán Rajmund minden ellenfelénél gyorsabban teljesítve a F21B mezőny számára kitűzött feladatot, aranyérmet szerzett a megmérettetésen.

 

Rajmi a Hévíz Kupa F21B kategóriájának legjobbja

 

Eger Nagydíj – 2017. november 4-5. Bogács-Cserépfalu

Eger Nagydíj – 2017. november 4-5. Bogács-Cserépfalu

A Bükk-vidéken, Cserépfalu és Bogács községek határában került megrendezésre a 29. Eger Nagydíj november első hétvégéjén.

Két nap alatt három futamon vehettek részt a nevezők, akik új térképeken, nagyon változatos terepviszonyok között küzdöttek meg egymással a helyezésekért: a középhegységre jellemző, meredek hegyoldalak mellett legelőket, réteket, de falusias környezetet, és a bogácsi fürdőhöz tartozó részeket is érintettek az útvonalak.

A Bükk kellemesebb arcától eltérően, jól futható szálerdők helyett sok nyílt terület, rengeteg jellegfa, nehezen értelmezhető jelleghatár, valamint embermagasságú tüskés bozót nehezítette a tájékozódási feladatok végrehajtását, ami váltakozó szerencsét, és végül szoros eredményeket hozott a versenyzők számára.

 

 

Egyesületünk színeiben Tóth Attila vette legsikeresebben az akadályokat, aki összetett időeredménye alapján F35BR kategóriában ezüstérmes lett. Helyezésének értékét növeli, hogy csak a kategória hazai terepen versenyző összetett magyar bajnokától kapott ki 1:01 perccel.

 

Tóth Attila a dobogó második fokán

 

Őszi Spartacus Kupa – 2017. október 28-29. Csákberény

Őszi Spartacus Kupa – 2017. október 28-29. Csákberény

Kétnapos, nemzetközi, normáltávú tájékozódási futó versenyt rendeztek október utolsó hétvégéjén a Vértes-hegységben.

A színvonalas megmérettetésre kemény terepen és kemény körülmények között került sor: a második versenynapon az országot elérő, orkán erejű széllel és szakadó esővel érkező hidegfront óriási próbatétel elé állította a résztvevőket és a rendezőket egyaránt, többen feladni kényszerültek a pályák teljesítését, és a versenyközpontban is rohamtempóban le kellett bontani a sátrakat, a szélvihar elől mentve az értékeket. Az eredményhirdetés idejére, a kora délutáni órákra szerencsére elmúlt a vihar, így azt már minden fennakadás nélkül meg lehetett tartani.

 

Tombol a vihar, mentik a büfések sátrát /Fotó: Erdélyi Tibor/

 

Az idén 65. alkalommal megrendezett versenyre számos külföldi futó is érkezett, a magyaroknak így cseh, szlovák, osztrák, finn, szlovén, német, norvég, svéd és svájci ellenfelekkel is meg kellett küzdenie, akik szép számmal képviseltették magukat a dobogón is. A férfiaknál a 60, a 75 és a 80, valamint a nőknél a 70 és a 75 éves mezőnyben például kizárólag külföldiek kerültek be a legjobb három közé.

Ezekben a rangos mezőnyökben hat versenyzőnknek sikerült dobogós helyezést elérnie.

 

Eredmények:

W12C: 1. Gaschler Emma

M12C: 2. Bálint Gergő

M14B: 3. Angyal Dániel

M15-18C: 3. Vass Bence

M35A: 3. Tóth Attila

M40: 1. Molnár Zoltán

 

Emma dacolva a szélsőséges időjárással is, megnyerte a 12 éves lányok között a kétnapos versenyt

 

 

NOB és OEVB – 2017. október 21–22. Kiskunmajsa

NOB és OEVB – 2017. október 21–22. Kiskunmajsa

A Kiskunság területén rendezték meg Magyarország 2017. évi országos bajnokságsorozatának két utolsó állomását, a normáltávú egyéni bajnokságot, valamint az egyesületi váltóbajnokságot.

14 éves kortól a nőknél 75, a férfiaknál pedig 85 éves korig bezárólag hirdették meg az egyéni bajnokság kategóriáit. A nevezőknek – kategóriától függően – légvonalban 2,2 és 18,8 km közötti távokat kellett teljesíteniük, amelyhez képest az egyéni útvonalválasztásokból, vagy esetlegesen az eltévedés(ek)ből adódóan ki-ki akár 30-40%-kal is hosszabb utat tett meg.

A Bodoglár környéki terep különösen nehéznek számít: a változatos növényvilágú, nyílt, füves részekkel, tüskés bozóttal, ültetett fenyvesekkel és nyárfaligetekkel tarkított tájat a kisebb-nagyobb homokbuckák teszik még bajosabban követhetővé a térképen, a homokkal vastagon borított utakon és talajon pedig nagyon megerőltető maga a futás is. Embert próbáló pályákat tűztek ki a szegedi szervezők, amelyeket nem is sikerült mindenkinek hibátlanul teljesíteni, vagy legalábbis az átlagosnál több időbe került az összes ellenőrző pontot megtalálni.

A váltóbajnokság során 3 férfi, és 3 női kategóriában indulhattak a csapatok. Itt légvonalban 3,5–7,5 km közötti pálya várt a mintegy félezer résztvevőre. A terepből kapott előző napi ízelítő valamennyit segített ugyan a feladatok teljesítése során, de az új nap új kihívásokat és új meglepetéseket okozott sokaknak; győzelemre esélyes csapatok estek ki, miközben mások rajt-cél győzelmet arattak, megint más váltók futói között pedig izgalmas versengés alakult ki a helyezésekért.

 

Mi is megszenvedtünk a nem szokványos terepadottságokkal, ám ennek ellenére kitűnő eredményekkel zártuk a hétvégét, újabb 2 egyéni és 1 csapatban elért országos bajnoki cím, valamint további bajnoki pontszerző helyezések birtokában.

 

Eredmények

 

Egyéni normáltávú bajnokság

F14E: 4. Angyal Dániel

F35: 1. Molnár Attila, 3. Tóth Attila, 4. Vajda Balázs, 5. Vajda Zsolt

F40: 3. Molnár Zoltán

F65A: 6. Bikki Sándor

N14E: 6. Lantai Lili

N45A: 4. Németh Zsoltné

N60A: 1. Wieder Ilona

 

Attilák a dobogón 🙂

 

Ica újabb OB-aranynak örülhetett

 

Váltó bajnokság

F170: 1. Bikki Sándor, Molnár Zoltán, Vajda Balázs, Molnár Attila, 6. Domán Gábor, Vereszki Tibor, Tóth Attila, Vajda Zsolt

N150: 6. Kaszásné Boa Ágnes, Wieder Ilona, Németh Zsoltné

Férfiak: 10. Bálint Benedek, Bácskai Péter, Angyal Dániel, Tokai-Kiss Bálint, Domán Rajmund

 

Bajnok csapat

 

OCSB és POCSB – 2017. október 14-15. Szárliget

OCSB és POCSB – 2017. október 14-15. Szárliget

A hazai tájékozódási futó sport országos bajnokságsorozatának két kiemelkedő eseményére került sor a hétvégén.

Szárliget közelében rendezték meg Magyarország 2017. évi Nyílt Országos Csapatbajnokságát, valamint az Országos Pontbegyűjtő Csapatbajnokságot, a Vértes-hegység mély völgyekkel tagolt, sziklás hegyoldalain, ahol a legerősebb férfi mezőnyökben a félezer métert is meghaladó függőleges szintemelkedésű pályákon csaptak össze egymással a résztvevők.

A hagyományos rendszerű csapatbajnokság során minden csapattag – egymástól függetlenül – lefut egy-egy pályát, az eredmény megállapítása az időeredményük összeadásával történik. A pontbegyűjtő rendszerű versenyen a csapat tagjai egyszerre rajtolnak el, de itt a minden csapattag számára kötelező ellenőrző pontokon felül további pontokat is meg kell találniuk, amelyeket a csapat által tetszés szerint választott valamelyik tagnak kell érintenie. A versenyidőt a csapat utolsó beérkező tagjának ideje határozza meg.

Ezekben a versenyformákban a kimagasló eredményekhez a jó fizikai erőnléten és a tájékozódási ismereteken felül még komoly taktikai képességekre is szükség van. A minden téren megfelelő kvalitásokkal rendelkező csapatok esélyesek a győzelemre.

Sportegyesületünkből több háromfős társulás is sikeresen szerepelt a megmérettetésen. A két nap során összesen hét érmet, és további nyolc, bajnoki pontot érő helyezést érdemeltek ki.

Különös örömünkre szolgált, hogy országos bajnoki győzelmet aratott a Pontbegyűjtő Csapatbajnokság 14 éves fiú mezőnyében Angyal Dániel, Kovács Márk és Bálint Ádám, ahogy nagyot küzdött az Országos Csapatbajnokságon a 16 éves lányok között ezüstérmesként végző Mérő Dominika, Lantai Boróka és Lantai Lili is. A 18 éves fiúk igen erős mezőnyében nagyszerű eredményt ért el a Tokai-Kiss BálintBácskai Péter és Bálint Benedek alkotta hármas, akik bronzérmesek lettek.

A szenior férfiak között eredményesnek bizonyultak a F105-ös kategóriában induló triók is, akik első nap a dobogó két legfelső fokát foglalták el, míg másnap – némileg módosított összetétellel – egy újabb OB-ezüstöt gyűjtöttek be.

 

Eredmények:

Országos Csapatbajnokság

F14A: 7. Angyal Dániel, Kovács Márk, Bálint Ádám

F18A: 3. Tokai-Kiss Bálint, Bácskai Péter, Bálint Benedek

F105: 1. Molnár Attila, Molnár Zoltán, Tóth Attila, 2. Vajda Zsolt, Vajda Balázs, Vereszki Tibor, 6. Gaschler Gábor, Barát János, Bálint Bence

F165: 6. Vass Tibor, Bikki Sándor, Domán Gábor

N14A: 5. Bácskai Eszter, Tokai-Kiss Zsófia, Gaschler Emma

N16A: 2. Mérő Dominika, Lantai Boróka, Lantai Lili

N165: 2. Németh Zsoltné, Kaszásné Boa Ágnes, Wieder Ilona

 

Pontbegyűjtő Országos Csapatbajnokság

F14A: 1. Angyal Dániel, Kovács Márk, Bálint Ádám

N14A: 5. Bácskai Eszter, Tokai-Kiss Zsófia, Gaschler Emma

N16A: 6. Mérő Dominika, Lantai Boróka, Lantai Lili

F105: 2. Vajda Zsolt, Vereszki Tibor, Tóth Attila, 4. Gaschler Gábor, Bálint Bence, Barát János

F205: 4. Vass Tibor, Bikki Sándor, Wieder Ilona

 

dobogós csapataink

 

Vas-Veszprém-Zala Megye Nyílt Normáltávú Bajnoksága – 2017. október 07. Farkasgyepű

Vas-Veszprém-Zala Megye Nyílt Normáltávú Bajnoksága – 2017. október 07. Farkasgyepű

Október 7-én Farkasgyepű térségében rendeztük meg Vas, Veszprém és Zala megye nyílt, normáltávú tájékozódási futó bajnokságát.

A megyei bajnokságsorozat utolsó fordulójában remek pályák és klasszikus bakonyi terep várta a résztvevőket: elvétve sziklás, szép hegyoldalak és gerincek között húzódó hosszú, mély vízmosások rendszere, és többnyire jól futható szálerdő – bár néhol a tömegesen burjánzó szederindák nehezítették még a haladást.

A megmérettetésen nagy számban került sportegyesületünk tagjainak a nyakába érem, összesen 18-szor szólították valamelyik versenyzőnket a dobogóra.

 

Eredmények:

F10D: 2. Májerhoffer Márton

F12C: 1. Bálint Gergő, 2. Barát Miklós, 3. Blaskó Benedek

F14B: 1. Angyal Dániel

F16B: 2. Bálint Benedek

F18B: 2. Bácskai Péter

F21B: 1. Molnár Zoltán, 2. Tóth Attila, 3. Vajda Zsolt

F40B: 2. Gaschler Gábor

N10D: 3. Etlinger Zsófia

N12C: 1. Lantai Lili, 3. Engi Lilien

N14B: 1. Bácskai Eszter

N16B: 1. Mérő Dominika, 2. Lantai Boróka

N40B: 3. Mérő Edit

 

Az érmek átadását követően kerültek ismertetésre a Veszprém Megyei Összetett Bajnokságban elért eredmények is, az idei rövidtávú, középtávú, normáltávú és hosszútávú megyei bajnokság alapján azok számára, akik ezekből legalább hármat sikeresen teljesítettek.

Összetett megyei bajnoki címet szerzett kategóriájában: Majerhoffer Márton, Bálint Gergő, Angyal Dániel, Bálint Benedek, Etlinger Zsófia, Lantai Lili, Mérő Dominika, Németh Zsoltné és Kaszásné Boa Ágnes.

Összetett 2. helyezést ért el: Barát Miklós, Bálint Ádám, Etlinger András, Bácskai Péter, Barát János, Vass Tibor, Bácskai Eszter, Lantai Boróka, Mérő Edit és Böröczkyné Makai Anna.

Összetett 3. helyezettek: Blaskó Benedek, Berzsenyi Bence, Tokai-Kiss Bálint és Gaschler Gábor.

Az összetett bajnokság dobogós helyezettjei egyedi plakett tiszteletdíjban részesültek, amelyet Molnár Pétertől, a Veszprém Megyei Tájfutó Szövetség elnökétől vehettek át.

 

A 2017. évi Vas, Veszprém és Zala megyei összetett bajnokság legjobbjai

 

 

Kalocsa Kupa – 2017. szeptember 30 – 10.  01. Fülöpháza

Kalocsa Kupa – 2017. szeptember 30 – 10. 01. Fülöpháza

Kétnapos, két fordulóból álló országos rangsoroló tájékozódási futó versenyt rendeztek október elején Fülöpháza közelében.

A Kiskunság területének speciális adottságai jelentették a megmérettetés során a legnagyobb kihívást: a homokbuckák között, a nyílt részek, erdősávok és borókabokor foltok alkotta labirintusrendszerben bonyolult feladatot jelentett az ellenőrző pontok felkutatása.

A terep – éppen ezen sajátosságai miatt – kitűnő felkészülési lehetőséget kínált a hamarosan kezdődő országos bajnokságokra, amelyek helyszíne hasonló lesz, így sokan neveztek a versenyre, köztük a Veszprémi Honvéd Sportegyesület képviselői is.

Az akadályokat végig sikeresen vevő versenyzők 8 érmet hoztak haza az Alföldről – ezekből öt aranyérem.

 

Egyéni eredmények:

M12C: 1. Kovács Jeromos

M14E: 2. Bálint Ádám, 3. Kovács Márk

W14E: 1. Lantai Lili

W18E: 1. Mérő Dominika

M21BR: 2. Bálint Bence

M35A: 1. Tóth Attila

M40A: 1. Molnár Zoltán

 

Egy váltó versenyszámra is sor került a hétvégén kétfős csapatok részvételével, ahol két kategóriában voltak érdekeltek a VHSE sportolói. Remek teljesítményüket mutatja, hogy mindkét mezőnyben megszerezték a győzelmet, továbbá egy második helyezést is elkönyvelhettek maguknak.

 

Váltó eredmények:

Mix Advanced kategória: 1. Bálint Benedek és Molnár Zoltán

Mix Beginner kategória: 1. Tóth Attila és Bálint Ádám, 2. Kovács Márk és Bálint Gergő

 

Aranyérmet szerzett sportolóink:

 

Kovács Jeromos

 

Lantai Lili

 

Mérő Dominika

 

Tóth Attila

 

Molnár Zoltán

 

 

 

ROB és ORVB – 2017. szeptember 16-17. Gyula

ROB és ORVB – 2017. szeptember 16-17. Gyula

A tájékozódási futó országos bajnokságsorozat újabb állomásához érkezett a Gyulán megrendezett rövidtávú egyéni, valamint rövidtávú váltóbajnoksággal. A versenyre, amelynek célja Magyarország 2017. évi Rövidtávú Egyéni, valamint Váltó Bajnoki címeinek eldöntése volt, minden eddigit meghaladó számú nevezés érkezett.

A selejtezőből és döntőből álló egyéni versenyszámra a vár környékén, a várfürdő területén és Gyula hangulatos belvárosában, míg a váltóra lakótelepeket és parkokat érintő részeken került sor; mindegyik terep más és más jellegű kihívást tartogatott. A futamok egészen a vasárnap délutáni eredményhirdetésig rekkenő hőségben zajlottak, a záró ceremóniát azonban kis híján meghiúsította az Erdélyben is hatalmas pusztítást okozó ítéletidő, amelyből sajnálatos ízelítőt kapott a térség is: a mezőny vége már jéghideg, szakadó esőben érkezett be a célba, az emellé párosuló szélviharban éppen csak meg lehetett tartani gyorsan a váltóbajnokság eredményhirdetését, mielőtt további károkat okozott volna a szélsőségesre forduló időjárás.

A sprint versenyek sajátosságainak megfelelően a gyors, sok ellenőrző pontot tartalmazó pályákon többnyire másodpercek döntöttek a dobogóra kerülésről és a bajnoki pontszerző helyek sorsáról.

A várakozásoknak megfelelően idén is remek eredményeink születettek egyéniben és csapatban is; különösen a férfiak legfiatalabb szenior mezőnyében jeleskedtek csapattársaink, ahol egy országos egyéni bajnoki cím, és egy bronzérem is jutott versenyzőinknek.

 

Egyéni eredmények:

F14A: 2. Angyal Dániel

F35A: 1. Vajda Balázs, 3. Tóth Attila

F40A: 4. Molnár Zoltán

F65A: 2. Bikki Sándor

F75A: 6. Vass Tibor

N35A: 6. Széplaki Erika

N45A: 6. Németh Zsoltné

N60A: 3. Wieder Ilona

 

A F/N35-ös kategóriában hárman is az élmezőnyben végeztek; a fotón Vajda Balázs, Tóth Attila és Széplaki Erika

 

Sprint váltó eredmények:

V14: 3. Tokai-Kiss Zsófia, Bálint Ádám, Angyal Dániel, Lantai Lili, 10. Bácskai Eszter, Gaschler Máté, Bálint Gergő, Gaschler Emma

V18: 7. Mérő Dominika, Tokai-Kiss Bálint, Bálint Benedek, Lantai Boróka

V105: 3. Vajda Balázs, Németh Zsoltné, Molnár Zoltán, 6. Vereszki Tibor, Széplaki Erika, Gaschler Gábor

V195: 3. Böröczkyné Makai Anna, Vass Tibor, Bikki Sándor

 

Három bronzérmes csapatunk közül a legfiatalabbak: Tokai-Kiss Zsófia, Bálint Ádám, Angyal Dániel és Lantai Lili

 

A VHSE országos rövidtávú bajnokságon való részvételének költségeihez az  MVM Paksi Atomerőmű Zrt. járult hozzá.

 

Vas, Veszprém, Zala megyei rövidtávú bajnokságok – 2017. szeptember 9-10. Szombathely

Vas, Veszprém, Zala megyei rövidtávú bajnokságok – 2017. szeptember 9-10. Szombathely

Erős hétvégével indult a megyei bajnokságsorozat őszi szakasza.

Két nap alatt három versenyszám összesen négy futamán csaptak össze egymással Vas, Veszprém és Zala megye versenyzői a Szombathelyen megrendezett egyéni rövidtávú, valamint sprint váltó és pontbegyűjtő csapatbajnokságon.

A vasi megyeszékhely remek helyszínül szolgált a versenyek lebonyolítására: a Történelmi Témapark területe, a belváros sétálóutcái, kisebb-nagyobb terei, az épületek alatti átjárók, valamint a különböző intézmények zegzugos udvara, és a környező nagyobb parkok trükkösebb, vagy éppen futósabb jellegű pályák kialakítását is lehetővé tették – amelyek végül a futók egyéni képességeihez mérten az elért helyezések sorrendjét is determinálták.

A megmérettetésre szép számmal neveztek sportegyesületünk tagjai is, akik igazán produktív hétvégét könyvelhetnek el: egyéniben 20, míg csapatban 11 érmet szereztek. Különösen sikeresen szerepeltek a két csapatbajnokság rangidős mezőnyében indulók, akik mindkét dobogó összes helyét megszerezték maguknak, de kiemelendő Lantai Lili és Angyal Dani is, akik mindketten 3-3 aranyéremmel zárták a hétvégét.

 

Egyéni eredmények:

F10C: 2. Májerhoffer Márton

F12C: 1. Bálint Gergő, 2. Barát Miklós, 3. Kovács Jeromos

F14B: 1. Angyal Dániel

F16B: 1. Bálint Benedek

F40B: 2. Barát János

F50B: 1. Németh Zsolt, 3. Májerhoffer Ferenc

F70B: 2. Vass Tibor

N12C: 1. Lantai Lili

N14B: 3. Tokai-Kiss Zsófia

N16B: 1. Mérő Dominika, 3. Lantai Boróka

N40B: 1. Széplaki Erika, 2. Németh Zsoltné, 3. Mérő Edit

N50B: 2. Kaszásné Boa Ágnes

Nyílt: 2. Kovács Márk, 3. Blaskó István

 

F12C-ben uraltuk a dobogót 🙂

 

Sprint váltó eredmények:

 

14: 1. Lantai Lili, Bálint Ádám, Angyal Dániel

18: 2. Bálint Benedek, Mérő Dominika, Tokai-Kiss Bálint

40: 1. Barát János, Németh Zsoltné, Gaschler Gábor, 2. Bálint Bence, Mérő Edit, Tömösközy Tamás, 3. Gaschler-Gyeviki Nóra, Kaszásné Boa Ágnes, Bódy Kornél

 

A “mester” kategóriában szintén teljes VHSE fölény született

 

Pontbegyűjtő csapatbajnokság eredmények:

 

14: 1. Angyal Dániel, Bálint Ádám, Lantai Lili, 2. Bácskai Eszter, Barát Miklós, Bálint Gergő

18: 1. Bálint Benedek, Mérő Dominika, Tokai-Kiss Bálint

40: 1. Bálint Bence, Mérő Edit, Tömösközy Tamás, 2. Gaschler-Gyeviki Nóra, Kaszásné Boa Ágnes, Bódy Kornél, 3. Németh Zsoltné, Németh Zsolt, Lantai Gyula

 

A 14 évesek is kitettek magukért, az első két helyet a csapataink szerezték meg

 

 

Tatai Honvéd Kupa – 2017. szeptember 10.  Komárom

Tatai Honvéd Kupa – 2017. szeptember 10. Komárom

Komáromban, a Rüdiger-tó partján került megrendezésre a Tatai Honvéd Kupa nyílt, tájfutás népszerűsítő verseny, amelyen a Molnár család képviselte egyesületünket.

A verseny mottója – „Még szerencse, hogy lassan haladok, mert meglehet, rossz irányba megyek” – nem befolyásolta Molnár Zolit, aki a Slávia Farmaceut versenyzője mögött mindössze 16 másodperccel lemaradva, a hosszú pályán ezüstérmes lett.

 

Eredmény:

Hosszú pálya haladóknak: 2. Molnár Zoltán

 

Molnár Zoli ezüstérmes

 

 

Barátság Kupa – 2017. augusztus 18–22. Farkasfa/Rauchwart

Barátság Kupa – 2017. augusztus 18–22. Farkasfa/Rauchwart

Gyönyörű természeti környezetben, részben az Őrségben, részben Ausztria területén került megrendezésre az ötnapos Barátság Kupa, amelyen a Bálint család képviselte egyesületünket.

A kisebb létszámú versenyen mindannyian hibátlanul teljesítették valamennyi futamot, így dobogós helyezést értek el.

 

Eredmények:

F18B. 1. Bálint Benedek, 2. Bálint Ádám

F12C: 1. Bálint Gergő

F40B: 3. Bálint Bence

 

Beni, Gergő és Ádám

 

Hungária Kupa – 2017. augusztus 8–12. Orfű és környéke

Hungária Kupa – 2017. augusztus 8–12. Orfű és környéke

Az 1967-es megalapítása óta harmadik ízben újra Pécs környéke, Orfű és Abaliget térsége adott otthont Magyarország legnagyobb szabású nyári tájfutó rendezvényének, a Hungária Kupa nemzetközi tájékozódási futó versenynek.

Augusztus 8. és 12. között, öt egymást követő napon öt futamra került sor, de a sportolási lehetőségek sorát speciális versenyszámok (sörváltó, Trail-O, éjszakai és mobilos tájfutás) is gyarapították. A számos környékbeli kulturális- és szabadidős programlehetőség mellett a résztvevők az éppen akkor, az orfűi tavon zajló Sárkányhajó reggatán is részt vehettek.

Érvényes, összetett végeredményhez a Kupa valamennyi futamán hibátlanul kellett teljesíteni a gondosan megtervezett tájékozódási feladatokat, ami nagyfokú kihívást jelentett minden téren. A kánikula okozta fizikai többletmegterhelés mellett a terep sem volt éppen könnyű: a Mecsek töbrökkel, víznyelőkkel és szerteágazó, mély völgyekkel szabdalt részein kemény küzdelmeket folytattak a nevezők a hőséggel, a hegyoldalakkal és egymással – teljesítőképességük határait feszegetve.

26 ország közel 1400 versenyzője érkezett a színvonalas megmérettetésre, akik között a Veszprémi Honvéd SE tájfutói a remek helytálláson felül több futamgyőzelmet, valamint 4 dobogós helyezést értek el.

 

Eredmények:

M12C: 1. Bálint Gergő

M14B: 3. Angyal Dániel

M14C: 3. Chmelik Levente

W45: 3. Németh Zsoltné

 

Gergő Hungária Kupa győztes!!!

 

Dani is remekelt

 

Levi szintén bronzérmes

 

és Melinda is bronzérmes lett

 

Fotók: szervezők

Vértes Kupa – 2017. július 22–23. Tatabánya, Várgesztes

Vértes Kupa – 2017. július 22–23. Tatabánya, Várgesztes

A megyei- és országos bajnokságsorozat „nyári szünetében” is több kisebb-nagyobb tájékozódási futó versenyt rendeztek az ország különböző pontjain, amelyek közül a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tájfutóinak részvétele és sikeres szereplése szempontjából kiemelkedik a Vértes Kupa kétnapos országos rangsoroló verseny.

Július második felében Tatabánya belterületén – egy teljesen új terepen – lakótelep és parkerdő jellegű részeken, helyi védettségű természetvédelmi terület érintésével egy rövidtávú futamra, míg a következő napon Várgesztesen, a vár környékén, markáns domborzati formák és meredek, sziklás hegyoldalak között egy normáltávú futamra került sor. A megmérettetés a nyári versenyek várható időjárási eseményeinek teljes tárházát felvonultatta: a városban tikkasztó hőség, az ezt felváltó, forróságot enyhítő szemerkélő eső, míg a hegyen a vihar elvonulását követő, szaunabelsőket idézően párás erdő jelentett extra terhelést a futók számára.

A tájékozódási feladatok hibátlan teljesítése és összetett időeredményük alapján a klubból nyolcan értek el dobogós helyezést.

 

Eredmények:

F12C: 1. Blaskó Benedek

F14B: 1. Bálint Ádám, 3. Bálint Gergő

F55A: 3. Kaptur József

N21BR: 2. Mérő Edit

N50A: 3. Kapturné Bíró Anna

Nyílt Technikás: 1. Bálint Benedek, 2. Bálint Bence

 

 

 

Ifjúsági EB – 2017. június 29–július 2.  Banská Bystrica /Besztercebánya/, Szlovákia

Ifjúsági EB – 2017. június 29–július 2. Banská Bystrica /Besztercebánya/, Szlovákia

Fantasztikus magyar sikerekkel zárult a 2017. június 29július 2. között, szlovákiai helyszíneken megrendezett tájékozódási futó ifjúsági Európa Bajnokság.

 

Selmecbánya, valamint az idén az Európa sportvárosa (European City of Sport) címet is viselő Besztercebánya adott otthont a rangos sporteseménynek. Az ünnepélyes megnyitó ceremóniát és a terepbemutatókat követően egy városi spint versennyel kezdődtek a küzdelmek, majd pedig igazi klasszikus, kőkemény kihívást jelentő, több száz méter szintkülönbség legyűrését igénylő hegyvidéki terepen egy egyéni normáltávú, valamint egy váltó versenyszámra került sor.

 

A normáltáv körülményei: hatalmas eső, óriási sár, és irtó kemény pályák

 

35 ország tájékozódási futó élmezőnyéből 486 fiatal érkezett a megmérettetésre, amelyen a magyar színeket 16 sportoló képviselte. Remek helytállásukat 2 arany, 2 ezüst és 2 bronzérem jelzi. A 16 versenyzőből 10-nek sikerült a TOP 10-be bekerülnie valamelyik futamon. Végül a legnagyobb elismerés az utolsó versenyszámot követő eredményhirdetésen érte a magyar csapatot, akik idén először megnyerték a nemzetek pontversenyét, 10 ponttal megelőzve még a nagyon komoly tájfutó múlttal rendelkező finneket is, akik csak a második helyre elegendő pontszámot tudták összegyűjteni eredményeikkel.

 

Kísérőikkel ünnepel a pontversenyt megnyerő magyar válogatott csapat

 

Csapatunkból Mérő Dominika kvalifikálta magát a tavasszal lezajlott válogató versenyeken az ifjúsági EB-re, a 16 éves női kategória négyfős magyar keretébe.  A sprint versenyszámban még csak ízlelgetve egy világverseny kihívásait, mintegy 3 és fél perccel lemaradva az európai bajnoki időtől, a középmezőnyben végzett, de az igazi számában, a normál távon, amire leginkább készült, nagyot küzdött: a 92 fős mezőnyben bekerülve a kategória tetejének tartott TOP 20-ba, 17. helyen végzett.

 

A selmecbányai spint futam finise

 

A résztvevők egybehangzó véleménye szerint a kimagasló sportsikerek és az életre szóló élmények örömén túl egyszerűen “jó érzés volt magyarnak lenni” Besztercebányán.

 

/Fotók: Martin Jonáš, Máthé István, klabinda/

 

 

KOB és OVB – 2017. június 24-25. Miskolc

KOB és OVB – 2017. június 24-25. Miskolc

 

Június utolsó hétvégéjén Miskolc-Bükkszentlászlón, valamint a miskolci vadaspark környezetében került megrendezésre Magyarország 2017. évi Nyílt Középtávú Országos Egyéni-, valamint Váltóbajnoksága, amelyre közel 800 versenyző érkezett az ország minden régiójából, illetve néhányan külföldről is.

A rendezők kifejezetten extrém tájékozódási feladatokat állítottak a bajnokság résztvevői elé. A tipikusabb, Bükk-hegységre jellemző (sziklákkal, vízmosásokkal és óriási víznyelőkkel tarkított) közepesen meredek hegyoldalak mellett a pályák többfelé alig futható bokorerdőkön, és olyan fás ligetekből és bozótfoltokból álló valóságos labirintusokon vezettek keresztül, amelyekből kitalálni is művészet volt – az ellenőrző pontok egy részét pedig ilyen helyeken kellett megkeresni, nem kis fejtörést okozva a versenyzőknek.

A rekkenő hőség és a roppant nehéz tájékozódási feladat alaposan meg is szórta a mezőnyöket. Sportegyesületünk képviselői közül mégis többen olyan sikeresen vették az akadályokat a selejtezőben, hogy délután a kategóriánkénti legjobb 24-nek kijáró „A” döntőben indulhattak. Közülük Wieder Ilona dobogós helyen, míg további három versenyzőnk bajnoki pontszerző helyen végzett.

 

Eredmények:

N60A: 2. Wieder Ilona

N45A: 4. Németh Zsoltné

F14E: 5. Kovács Márk

F75A: 6. Vass Tibor

 

Wieder Ilona újabb OB-ezüstérem birtokosa

 

A másnap még nagyobb hőségben, ám jóval klasszikusabb tájékozódási feladatokat jelentő terepen megrendezett váltóbajnokság is sikeresen zárult a klub számára: két csapat is ezüstérmesként állhatott a dobogóra, míg másik öt csapat értékes bajnoki pontokkal gyarapította a VHSE Tájfutó Szakosztályát.

 

Eredmények:

F14A: 2. VHS (Kovács Márk, Bálint Ádám, Angyal Dániel)

N145A: 2. VHS (Németh Zsoltné, Wieder Ilona, Széplaki Erika), 5. VHS-2 (Böröczkyné Makai Anna, Mérő Edit, Kaszásné Boa Ágnes)

N16A: 4. VHS (Papp Viktória, Lantai Boróka, Mérő Dominika)

F18A: 5. VHS (Tokai-Kiss Bálint, Bálint Benedek, Bácskai Péter)

F105A: 6. VHS (Barát János, Bálint Bence, Gaschler Gábor)

N14A: 7. VHS (Bácskai Eszter, Tokai-Kiss Zsófia, Lantai Lili)

 

F14-es csapatunk a dobogó második fokán

 

Női csapatunk szintén ezüstérmes!

 

A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. 200 000 Ft értékű pénzbeli támogatást nyújtott a Veszprémi Honvéd Sportegyesület részére a bajnokságon való részvétel költségeihez hozzájárulva.

Ezúton is köszönjük a támogatást!

 

/Fotók: Máthé István/

Veszprém megye nyílt középtávú és váltóbajnoksága – 2017. június 18. Fenyőfő

Veszprém megye nyílt középtávú és váltóbajnoksága – 2017. június 18. Fenyőfő

Klasszikus bakonyi terepen, a Fenyőfő melletti Kakas-hegy térségében került megrendezésre Veszprém megye középtávú tájékozódási futó bajnoksága.

 

 

A többnyire jól futható erdőben, szerteágazó, mély völgyekkel szabdalt hegyoldalakon küzdöttek meg egymással a résztvevők a megyei bajnoki címekért. Az egymást követő gerinceken és völgyeken átívelő, technikás pályák teljesítését a jelentős szintkülönbségek legyűrése tette fizikailag is meglehetősen nehéz kihívássá, ami az átlagosnál hosszabb győztes időkben is megmutatkozott. A verseny – éppen ezek miatt – remek felkészülést jelentett az egy héttel később kezdődő középtávú országos bajnokságra.

Sportegyesületünk tagjai a kategóriák többségében teljesen elfoglalták a dobogót, összesen 27 érmet szereztek a megmérettetésen.

 

Eredmények:

F10: 1. Majerhoffer Márton

F12: 1. Barát Miklós, 2. Bálint Gergő, 3. Blaskó Benedek

F14: 1. Angyal Dániel, 2. Bálint Ádám, 3. Kovács Márk

F18: 2. Bácskai Péter, 3. Tokai-Kiss Bálint

F21: 1. Perczel-Szabó Krisztián, 3. Berzsenyi Miklós

F40: 2. ifj. Vass Tibor, 3. Bálint Bence

F70: 2. id. Vass Tibor

N10: 1. Etlinger Zsófia

N12: 1. Lantai Lili, 2. Gaschler Emma

N14: 2. Bácskai Eszter, 3. Tokai-Kiss Zsófia

N16: 1. Mérő Dominika, 2. Lantai Boróka, 3. Papp Viktória

N40: 1. Németh Zsoltné, 2. Mérő Edit, 3. Jankovics Hajnalka

N50: 1. Kaszásné Boa Ágnes, 2. Böröczkyné Makai Anna

 

Ádi, Dani és Márk (F14)

Boró, Domcsi és Viki (N16)

 

Az egyéni versenyt követően, aznap délután került sor a Veszprém megyei váltóbajnokságra, amelyen háromfős csapatok indulhattak. A helyezések gyakorlatilag a Veszprémi Honvéd Sportegyesület által kiállított, és a nehéz feladatokat hiba nélkül teljesítő csapatok között dőltek el, a felnőtt korosztályban nevező egyetlen, részben zalai tagokból álló váltó mellett.

 

Váltó eredmények:

14 éves korosztály: 1. Kovács Márk, Lantai Lili, Bálint Ádám; 2. Tokai-Kiss Zsófia, Gaschler Máté, Barát Miklós; 3. Barát Benedek, Gaschler Emma, Kovács Jeromos

18 éves korosztály: 1. Bálint Benedek, Mérő Dominika, Bácskai Péter; 2. Lantai Boróka, Tokai-Kiss Bálint, Angyal Dániel

40 éves kategória: 1. Vass Tibor, Kaszásné Boa Ágnes, Tömösközy Tamás; 2. Barát János, Gaschler Gábor, Németh Zsoltné

 

A legkisebb és legjobb váltó csapattagok 🙂

 

 

2016/2017. tanév tájékozódási futó diákolimpia országos döntő – 2017. május 27-28. Sopron

2016/2017. tanév tájékozódási futó diákolimpia országos döntő – 2017. május 27-28. Sopron

.

A 2016/2017. tanévben Sopron adott otthont az oktatásért felelős miniszter és a Magyar Diáksport Szövetség által meghirdetett tájékozódási futó diákolimpia országos döntőjének, amelyet hagyományosan május utolsó hétvégéjén rendeztek meg.

A sportág általános- és középiskolás tanulók körében történő megismertetése és népszerűsítése mellett a verseny célja a „Magyarország Tájékozódási futó Diákolimpiai Bajnoka” címek elnyerése 5 fiú és 5 lány korcsoportban. A rangos elismerésért egyéniben a rövidtávú és a normáltávú versenyszámban, míg csapatban a váltó versenyszámban indulhattak a megyei döntőkből feljutott fiatalok.

 

Rövidtáv

A kétnapos program a spint versennyel indult. A rövidtávú pályákat az éppen átépítés alatt álló történelmi belváros helyett a Lövér Sportuszoda, az egyetemi botanikus kert és a Lövér kiserdő érintésével jelölték ki a szervezők. A helyszín így is különleges élményekkel és kihívásokkal szolgált a gyerekek számára.

A Veszprémi Honvédban sportoló gyerekek nagyon kitettek magukért. Bálint Gergő szoros küzdelemben országos diákolimpiai bajnoki címet szerzett a legfiatalabb fiúk mezőnyében – a dobogó legfelső fokát mindössze 13 másodperces időelőny jelentette számára –, de további 7 érem és oklevél is gazdára lelt körükben.

 

Rövidtáv eredmények:

FII. 1. Bálint Gergő (Veszprém, Báthory István Ált. Isk.)

FIII. 2. Bálint Ádám, 6. Vincze Barnabás (mindketten Veszprém, Báthory István Ált. Isk.)

FIV. 3. Angyal Dániel, 4. Bálint Benedek (mindketten Veszprém, Báthory István Ált. Isk.)

NII. 3. Gaschler Emma (Veszprém, Szilágyi Erzsébet Ált. Isk.)

NIII. 2. Lantai Lili (Veszprém, Hriszto Botev Ált. Isk.)

NV. 6. Mérő Dominika (Veszprém, Vetési Albert Gimnázium)

 

Gergő, a legfiatalabb fiúk korcsoportjának diákolimpiai bajnoka érkezik a célba

 

Váltó

A váltó versenyszámban Veszprém megye több csapatot is indított, közülük egy kimagasló siker született: a Bálint Benedek, Bálint Ádám és Péntek Márton összeállítású váltó (a veszprémi Báthory István Általános Iskola és a Lovassy László Gimnázium képviseletében) óriási hajrában, másodikként befutva a célvonalon ezüstérmes lett. Az előkelő helyezést 40 csapat közül vívták ki a fiúk.

 

Az ezüstérmes Veszprém megyei fiúcsapat

 

Normáltáv

A normáltávú futamra másnap, a Soproni-hegység területén került sor. A nyári forróság, a meglehetősen bonyolult domborzati formák és a meredek hegyoldalak komoly erőpróba elé állították az ifjú versenyzőket, akiknek minden tájékozódási tudásukat és állóképességüket latba kellett vetniük a népes mezőnyökben a minél jobb helyezések eléréséhez.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen Veszprém megyéből heten vehettek át érmet vagy oklevelet a rendezvény egyik fővédnökétől, Monspart Sarolta tájfutó világbajnoktól, aki a 4. helyezetteknek kedvesen a „Jövőre a dobogón!” biztatással gratulált. A díjazottak mindannyian a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tagjai.

 

Normáltáv eredmények:

FII. 4. Bálint Gergő (Veszprém, Báthory István Ált. Isk.), 6. Kovács Jeromos (Nemesvámos, Fehérlófia Waldorf Ált. Isk.)

FIII. 2. Vincze Barnabás (Veszprém, Báthory István Ált. Isk.)

FIV. 4. Bálint Benedek (Veszprém, Báthory István Ált. Isk.)

NII.  2. Gaschler Emma (Veszprém, Szilágyi Erzsébet Ált. Isk.)

NIII. 4. Lantai Lili (Veszprém, Hriszto Botev Ált. Isk.)

NV. 4. Mérő Dominika (Veszprém, Vetési Albert Gimnázium)

 

A rövidtávú és váltó versenyszám boldog díjazottjai felkészítőikkel

 

Iskolák pontversenye

Külön említést érdemel az iskolák pontversenye, amelyen szenzációs veszprémi siker született!

A diákolimpia országos döntőjében a szabályok értelmében a két egyéni versenyszám 1-8. helyezettjei iskolájuknak (10-8-6-5-4-3-2-1) pontot szereznek. Az értékelés győztese a legtöbb pontot elérő iskola, amelyet idén 50 ponttal, toronymagasan a veszprémi Báthory István Általános Iskola nyert Angyal Dániel, Bálint Ádám, Bálint Benedek, Bálint Gergő és Vincze Barnabás érdemei révén.

 

Az iskolák pontversenyét megnyerő Báthorys fiúk

 

TIPO kupa – 2017. május 20-21. Szurdokpüspöki

TIPO kupa – 2017. május 20-21. Szurdokpüspöki

A Mátra-hegység lábánál fekvő Szurdokpüspöki adott otthont a 43. alkalommal megrendezett TIPO kupa országos rangsoroló tájékozódási futó versenynek.

A kétnapos megmérettetésre a Nagy-hársas hegyen került sor, egy olyan részen, ahol korábban még nem volt hasonló verseny. A Mátra jellegzetességeit magán viselő terepen változatos körülményekkel találkozhattak a nevezők: jól futható lombhullató erdőkben, öreg fenyvesekben és ligetes, nyílt területeken, roppant meredek völgyekkel és hegyoldalakkal tagolt, sziklaalakzatokban gazdag részeken keresztül vezettek az útvonalak az ellenőrző pontok felkutatása során. A jelentős szintkülönbségek legyűrése fizikailag, míg a színvonalas pályák teljesítése technikailag is nemes kihívást jelentett a résztvevők számára, a forróságban és viharos szélben futás amúgy is embert próbáló nehézségei mellett.

Sportegyesületünk képviselői összesen 7 éremmel gazdagodtak összesített időeredményeik alapján.

 

Eredmények:

F12C: 1. Bálint Gergő, 3. Barát Miklós

F14B: 2. Angyal Dániel

F14C: 3. Barát Benedek

F16B: 2. Bálint Benedek

N45A: 1. Németh Zsoltné

Nyílt technikás: 2. Bálint Bence

 

Heten is érmet szereztek a versenyen

 

A TIPO kupa előestéjén rendezték meg a Szélrózsa kupa éjszakai tájékozódási futó versenyt, amelyen Németh Zsoltné N35A kategóriában ezüstérmet szerzett.

 

 

Honvéd Kupa – 2017. május 6-7. Csehbánya

Honvéd Kupa – 2017. május 6-7. Csehbánya

Sportegyesületünk Csehbánya közelében, a Torna-patakot övező erdőkben, az Országos Kéktúra útvonalát is érintő területen bonyolította le immár 27. alkalommal országos rangsoroló versenyét, a Honvéd Kupát, amelyre közel 250-en neveztek.

Szerencséjük volt a futóknak, a változékony idő ellenére a komolyabb esőzéseket elkerülve, csupán az erdő alaposan felázott, sáros talajával és az esőáztatta növényzettel kellett szembenézniük – ez azonban teljesen megszokott körülménynek számít a sportág hívei számára. Szokatlanabb akadályt jelentett a térségre is lesújtó áprilisi havazás nyomán a karvastagságú, már lombosodásnak indult, és a hóteher miatt letört ágak és lombkorona részek erdőszerte földön heverő tömkelege, amelyek kerülgetése hátráltatta az irányfutásokat, és néhol a kisebb ösvények felismerhetőségét, az azokon való haladást is nehezítette. A rendkívüli időjárási előzmények miatt az ország más részein terepfutó- és tájékozódási versenyeket el is el kellett halasztani, vagy a rendezők alternatív helyszínek választására kényszerültek – így járt az idei Kékes Csúcsfutás vagy a Középtávú országos tájfutó bajnokság is. A Bakonyban szerencsére nem kellett ilyen drasztikus lépéseket tenni, és a sportrendezvényt az eredeti helyszínen, a résztvevők számára némileg kalandosabb terepviszonyok között le lehetett bonyolítani.

 

 

Kísérő programként a legkisebbek külön értékelt és díjazott gyerekversenyen próbálhatták ki az ellenőrző pontok felkutatását a versenyközpont közvetlen közelében kijelölt, szalagozással segített pályán, és minden apróságra frissen, helyben sütött ajándék lángos is várt a Tóth család jóvoltából, ami az évek során a Honvéd Kupa egyik kedvelt színfoltjává vált. Ahogy a díjátadó kuriózuma is, hiszen ezen a versenyen az érmeket, kupákat és egyedi tiszteletdíjakat katonai díszegyenruhában adják át, tisztelegve egyben a sportág kevésbé közismert, katonai eredete előtt is.

 

 

Utánpótlás korú tagjaink közül sokan állhattak a dobogóra az eredményhirdetésen, ügyességüket összesen 18 érem dicséri. A fiúknál a 14C, illetve a lányoknál a 16B kategóriában teljes VHSE fölény született.

 

Eredmények:

F12C: 1. Bálint Gergő

F12D: 1. Chmelik Roland

F14B: 1. Angyal Dániel

F14C: 1. Vass Bence, 2. Chmelik Levente, 3. Barát Benedek

F16B: 2. Bálint Benedek

F18B: 2. Bácskai Péter, 3. Tokai-Kiss Bálint

N10D: 3. Etlinger Zsófia

N12C: 2. Gaschler Emma

N14B: 2. Lantai Lili, 3. Bácskai Eszter

N15-18C: 1. Kápolnás Kata

N16B: 1. Mérő Dominika, 2. Lantai Boróka, 3. Papp Viktória

Nyílt: 1. Blaskó István

 

A gyerekverseny eredményei:

Honvéd kupa gyerek 2017

 

Dobogós helyezettjeink népes csoportja és a díjátadók: Vass Tibor és Kaptur József

 

A gyerekverseny legjobbjai a 6 éves lányok között

 

Nógrád Nagydíj – 2017. április 28 – május 1. Salgótarján-Rónabánya

Nógrád Nagydíj – 2017. április 28 – május 1. Salgótarján-Rónabánya

Mintegy félezer résztvevővel zajlott le a Nógrád Nagydíj országos rangsoroló tájékozódási futó verseny az ünnepi hosszú hétvégén.

A háromnapos megmérettetés során egy erdei rövidtávú futam, egy normáltávú, és egy rövidített normáltávú futam várt a nevezőkre, de a programot éjszakai tájékozódási verseny és egy 3×3-as váltó versenyszám is gazdagította, valamint az utánpótlás nevelők klubok számára Ifjúsági találkozó névvel egy külön versengést is hirdettek a szervezők, pénzjutalmat felajánlva a legjobb eredményt elérő klub részére.

Salgótarján környékén változatos, részletgazdag domborzati formákkal leírható, különleges sziklaalakzatokban gazdag terepeken bizonyíthattak öt ország versenyzői között egyesületünk tájfutói is, akik több számban is remek helyezéseket értek el. Az összes pályát hibátlanul teljesítőknek komoly elszántságra és kitartásra is szükségük volt a három nap során, mert a jól futható tölgy és bükkerdők mellett alig áthatolhatóan sűrű bozótos helyeken, és esőtől felázott, sáros, mély horhosokon is át kellett kelniük az ellenőrző pontok felkutatása során.

Kiemelten jól szerepelt Bálint Benedek, aki kibérelve magának egy helyet a dobogón, mindhárom eredményhirdetésen a legjobbak közé állhatott, egy arany, egy ezüst és egy bronzérmet is bezsebelve. Németh Zsoltné pedig két aranyéremmel zárta a hétvégét.

 

Eredmények:

 

Éjszakai futam:

W45: 1. Németh Zsoltné

F18: 3. Bálint Benedek

Open: 2. Kovács Márk, Bálint Ádám és Angyal Dániel

 

3×3-as váltó:

F40: 1. az F40 Bálintok csapat (Bálint Gergő, Bálint Ádám és Bálint Benedek)

 

Nógrád Nagydíj:

W45A: 1. Németh Zsoltné

M12C: 2. Kovács Jeromos

M14E: 2. Kovács Márk

M16E: 2. Bálint Benedek

 

Beni

Jeromos

Márk

Melinda

 

 

Megyei Diákolimpia és Bakony Kupa – 2017. április 23. Szentkirályszabadja

Megyei Diákolimpia és Bakony Kupa – 2017. április 23. Szentkirályszabadja

A megyeszékhely szomszédságában, a Szentkirályszabadja határában elterülő ligetes rétekkel, szántóföldekkel és bozótos erdőfoltokkal tarkított területen került megrendezésre a tájékozódási futók megyei diákolimpiája a hétvégén, amelyre Veszprém megye általános- és középiskoláinak tanulói nevezhettek.

A verseny tétje a „Veszprém megye tájfutó diákolipiai bajnoka” címek elnyerése volt, valamint a kvalifikáció az idén Sopronban megrendezésre kerülő országos diákolimpiai döntőre, amelyre minden kategóriából az első öt helyezett kapott esélyt.

A bolondos áprilisi időjárási körülmények között (ahol a skála a ragyogó, meleg napsütéstől a hirtelen beboruló égen és a feltámadó szélviharon keresztül a rövid, jéghideg záporokig terjedt), több mint félszáz ifjú indult neki a pályák teljesítésének. Közülük az öt fiú és öt lány korcsoportból összesen 36-an vívták ki a jogot az országos döntőben való indulásra, akik túlnyomó része az egyesületünkben sportol.

 

Továbbjutók:

N II.

  1. Gaschler Emma (Szilágyi Erzsébet Ált. Isk. Veszprém)
  2. Etlinger Zsófia (Herendi Ált. Isk.)

N III.

  1. Lantai Lili (Hriszto Botev Ált. Isk. Veszprém)
  2. Tokai-Kiss Zsófia (Kossuth Ált. Isk. Veszprém) 

N IV.

  1. Lantai Boróka (Hriszto Botev Ált. Isk. Veszprém)
  2. Bácskai Eszter (Waldorf Ált. Isk. Nemesvámos)
  3. Kápolnás Kata (Hriszto Botev Ált. Isk. Veszprém)

N V.

  1. Mérő Dominika (Vetési Albert Gimnázium Veszprém)

F II.

  1. Kovács Jeromos (Waldorf Ált. Isk. Nemesvámos)
  2. Bálint Gergő (Báthory István Ált. Isk. Veszprém)
  3. Molnár Botond (Waldorf Ált. Isk. Nemesvámos)
  4. Blaskó Benedek (Waldorf Ált. Isk. Nemesvámos) 

F III.

  1. Bálint Ádám (Báthory István Ált. Isk. Veszprém)
  2. Barát Miklós (Waldorf Ált. Isk. Nemesvámos)
  3. Majerhoffer Norbert (Báthory István Ált. Isk. Veszprém)
  4. Vincze Barnabás (Báthory István Ált. Isk. Veszprém) 

F IV.

  1. Bálint Benedek (Báthory István Ált. Isk. Veszprém)
  2. Angyal Dániel (Báthory István Ált. Isk. Veszprém)
  3. Kovács Márk (Simonyi Zsigmond Ált. Isk. Veszprém) 

F V.

  1. Bácskai Péter (Ipari Szakközépiskola Veszprém)
  2. Berzsenyi Bence (Lovassy László Gimnázium)
  3. Etlinger András (Ipari Szakközépiskola Veszprém)
  4. Tokai-Kiss Bálint (Lovassy László Gimnázium) 

F VI.

  1. Török Zoltán (Jendrassik Szakközépiskola Veszprém)

 

És ez csak a továbbjutóink egy része… 🙂

 

A diákolimpiával azonos helyszínen került sor a Bakony Kupa elnevezésű, egyfordulós, középtávú, egyéni, regionális rangsoroló kupaversenyre is, a gyerekek elrajtolását követően egyórányi késleltetéssel.

A felnőttek, és a diákolimpián nem induló fiatalabb tájfutók számára kiírt kategóriákban az alábbi dobogós helyezéseket érték el a Veszprémi Honvéd SE képviselői.

 

Bakony Kupa eredmények:

N40: 1. Németh Zsoltné, 2. Széplaki Erika, 3. Böröczkyné Makai Anna

N60: 1. Wieder Ilona

F40: 1. Gaschler Gábor, 3. Bálint Bence

Nyílt kategória: 1. Majerhoffer Ferenc, 3. Blaskó István

 

A 40-es női mezőnyben verhetetlenek vagyunk…

 

 

Easter 4 – 2017. április 15-18. Szlovénia

Easter 4 – 2017. április 15-18. Szlovénia

Szlovéniában, az Easter 4 elnevezésű négynapos nemzetközi tájékozódási futó versenyen remekeltek sportegyesületünk tájfutói húsvétkor, két arany- és egy ezüstéremmel gyarapítva a klub hírnevét.

 

A négy fordulót változatos helyszíneken rendezték meg.

Koper – versenyközpont a tengerparton

Elsőként Koperben, a tengerparton elhelyezkedő híres óváros zegzugos, szűk utcáin mérhették fel az erőviszonyokat az Európa 15 országából érkező versenyzők egy rövidtávú futam keretében. A következő két napban Podgrad környékére költözött a mezőny, ahol a szlovén karsztvidék jellegzetes, hatalmas méretű víznyelő töbrökkel és sziklákkal teleszórt hegyoldalain folytatódtak az igencsak embert próbáló küzdelmek. A verseny második napján lezúduló, egész napos felhőszakadás tette rá a koronát erre a szakaszra, a futóknak végig zuhogó esőben, a parkolótól a rajt kijelölt helyéig megtett közel félórás út alatt már bőrig ázva, időnként dörgés-villámlás kíséretében kellett teljesíteniük a hosszabb-rövidebb pályákat, ami miatt a futam inkább egy extrém túlélő versenyre hasonlított. Végül egy újabb, a korábbiaktól teljesen eltérő jellegű részen, az Ajdovščina melletti fennsíkon bizonyíthatták a résztvevők a tájékozódási képességüket és a vagányságukat. A régebben katonai gyakorlóterületként használt terepen ugyanis számos, ember alkotta tereptárgy, ezernyi sziklatömb, többméteres sziklafal, kőből rakott támfalak, meredek falú, földbe vájt mély üregek és sűrű bozótfoltok labirintusában, akadályversenynek is beillő pályák teljesítésével dőltek el a helyezések, ahol némelyik ellenőrző pont megközelítése is kisebbfajta sziklamászó tapasztalatot vagy akrobata mutatványt igényelt.

Kilátás az ajdovščinai fennsíkról

 

Az összesített időeredmények alapján – valamennyi pályát hibátlanul teljesítve, svájci, svéd, osztrák, szlovén, olasz, cseh, brit, német és magyar ellenfeleket lehagyva – három versenyzőnk megérdemelten állhatott a dobogóra az eredményhirdetésen.

 

Eredmények:

W16: 1. Mérő Dominika

M14: 1. Angyal Dániel

M45: 2. Vass Tibor

 

Dominika

 

Dani

 

Tibi

 

 

Postás Kupa – 2017. április 8-9. Pilisvörösvár

Postás Kupa – 2017. április 8-9. Pilisvörösvár

Nyolc ország mintegy 1100 versenyzőjének részvételével zajlott le április 8-9-én a Pilisvörösvár melletti Zajnát-hegyen a 39. Postás Kupa nemzetközi tájékozódási futó verseny.

A fizikailag és technikailag egyaránt embert próbáló terepen egy középtávú országos rangsoroló, valamint egy normáltávú kiemelt rangsoroló versenyre került sor. A kétnapos megmérettetés alatt színvonalas küzdelmek alakultak ki a népes kategóriákban a minél jobb helyezésekért.

Egyesületünk tájfutói végül két érmet szereztek összesített időeredményük alapján.

 

Eredmények:

W12C: 2. Lantai Lili

W45A: 3. Németh Zsoltné

 

Lili ezüstérmes lett

 

CEYOC – 2017. március 30-április 2. Lengyelország

CEYOC – 2017. március 30-április 2. Lengyelország

Egy különleges eseményen is szurkolhattunk ifjú versenyzőinknek március 30 – április 2. között.

Az ország legjobb 16–18 éves tájfutói Lengyelországba utaztak a CEYOC (Közép-Európai Ifjúsági Tájékozódási Futó Kupa) háromnapos nemzetközi versenyre, ahol 5 ország kiválóságaival mérhették össze tudásukat egy városi rövidtávú, egy erdei középtávú, valamint egy váltó versenyszámban. Veszprém megyéből Mérő Dominika (VHS), Bálint Benedek (VHS) és Péntek Márton (BSC) képviselte a magyar színeket a Wrocław környéki megmérettetésen.

A nyitó sprint versenyszám kevésbé jó eredményei után egyre jobb helyezéseket könyvelhettek el a fiatalok, a középtávú futamon Mérő Dominika 8. lett, a fiúk a középmezőnyben végeztek, míg a váltóban mindhárman negyedikek lettek a csapatukkal. Péntek Mártonék alig másfél perccel csúsztak le a dobogóról.

 

Váltó eredmények:

W16: 4. Mérő Dominika – Kishanti Petra – Takács Szilvia

M16: 4. Bálint Benedek – Egei Balázs – Pályi Lőrinc

M18: 4. Péntek Márton – Szalay Levente – Kálmán Erik

 

Beni akcióban

 

Domcsi küzd

 

 

MEFOB és ARAK–VADEX Kupa – 2017. április 1-2. Székesfehérvár

MEFOB és ARAK–VADEX Kupa – 2017. április 1-2. Székesfehérvár

Április első hétvégéjén került sor a Magyar Egyetemi – Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnokságra, valamint kísérő versenyére, az ARAK–VADEX Kupára is.

A Székesfehérvár lakótelep jellegű belvárosában, valamint a Gaja-szurdok környékén megtartott kétnapos versenyen 6 dobogós helyezést értek el versenyzőink.

Mivel jelenleg nincs a felsőoktatásban tanuló sporttársunk, így mindenki az ARAK-VADEX Kupán remekelt 🙂

 

Eredmények:

F12C: 1. Chmelik Roland

F21BR: 1. Gaschler Gábor

N12C: 2. Gaschler Emma

N40B: 2. Széplaki Erika, 3. Gaschler-Gyeviki Nóra

N50B: 1. Böröczkyné Makai Anna

 

Dobogós helyezettjeink

 

Balaton MTBO és Tájkerékpáros Pontbegyűjtő Országos Bajnokság – 2017. április 1-2. Csopak

Balaton MTBO és Tájkerékpáros Pontbegyűjtő Országos Bajnokság – 2017. április 1-2. Csopak

Április első hétvégéjén a Balaton-felvidék dimbes-dombos, úthálózattal gazdagon átszőtt lankáin, a nosztori kalandparkban kiépített versenyközponttal rendezték meg a Balaton Kupa középtávú tájkerékpáros versenyt, valamint a tájékozódási sportok egyre nagyobb népszerűségnek örvendő formáját, a tájkerékpáros szakág Pontbegyűjtő Országos Bajnokságát.

 

Egyesületünk versenyzői négy alkalommal állhattak a dobogóra.

 

Középtáv:

M14: 2. Bálint Ádám

W40: 3. Lendvai Katalin

 

Tájkerékpáros Pontbegyűjtő Országos Bajnokság:

M40: 2. Bálint Bence

Family: 1. Perczel-Szabó Krisztián és Dániel

 

Bálint Bence – tájkerékpáros OB ezüst

 

 

 

HOB – 2017. március 25. Bér-Virágospuszta

HOB – 2017. március 25. Bér-Virágospuszta

600-nál is többen álltak rajthoz Magyarország 2017. évi nyílt, hosszútávú egyéni országos tájékozódási futó bajnokságán, március utolsó hétvégéjén Bér-Virágospusztán.

A jubileumi, 40. alkalommal megrendezett HOB-ra (hosszútávú országos bajnokságra) a Cserhát-hegységben, egy igazán változatos, markáns domborzatú terepen került sor; vízmosások, méretes, vulkáni eredetű sziklaképződmények, patakok, lankásabb és embert próbáló, meredekebb részek között.

 

 

A férfiak 18 és 85 év, míg a nők 18 és 75 év közötti kategóriákban indulhattak a bajnoki címekért. Az összetett tájékozódási, térképolvasási és útvonaltervezési képességek mellett ezúttal főként kitűnő fizikai erőnlétre volt szüksége a versenyzőknek. A legerősebb felnőtt férfi mezőnynek 800 méter szintkülönbséget, és a félmaratoni távot is meghaladó pályát kellett teljesítenie, de a többi kategória futóit is a koruknak megfelelően nehéz feladat elé állították a pályakitűzők.

A 18, 20 és 21 éves férfi és női mezőny a tavaly bevezetett látványos tömegrajttal, egyszerre startolt el, a szétszóródást az ő esetükben különféle pályakombinációk, például szabad pontfogásos szakaszok biztosították.

Az egyesületünket képviselő Vass Tibor – a megyéből a legidősebb korosztályban induló versenyzőként – országos bajnoki ezüstérmet szerzett a 75 éves férfiak mezőnyében.

 

Vass Tibor – országos bajnoki ezüstérem

 

 

Tavaszi Spartacus Kupa – 2017. március 18–19. Oroszlány-Mindszentpuszta

Tavaszi Spartacus Kupa – 2017. március 18–19. Oroszlány-Mindszentpuszta

A Vértes-hegységben, Oroszlány-Mindszentpuszta térségében rendezték meg az 54. Tavaszi Spartacus Kupa nemzetközi tájékozódási futóversenyt.

A hazánkból és további 7 országból érkezett futók számára nem csupán a meredek sziklafalakkal tagolt, technikás középhegységi terep adta fel a leckét: a verseny első napján a szakadó eső, míg másnap a felázott, csúszós talaj okozott további leküzdendő nehézségeket.

A Veszprémi Honvéd Sportegyesület képviselői is indultak a színvonalas megmérettetésen, erőfeszítéseiket a két futam összesített időeredménye alapján végül 10 érem koronázta.

 

Eredmények:

M12C: 1. Bálint Gergő, 3. Barát Miklós

M14B: 1. Angyal Dániel

M15-18C: 3. Chmelik Levente

M16B: 2. Bálint Benedek

M35BR: 1. Gaschler Gábor

M75A: 1. Vass Tibor

W12C: 2. Lantai Lili

W15-18C: 2. Tokai-Kiss Zsófia

W45A: 3. Németh Zsoltné

 

A 12 évesek dobogójának fele VHS színekben 🙂

 

Tájfutó Maraton – 2017. március 12. Zirc-Kardosrét

Tájfutó Maraton – 2017. március 12. Zirc-Kardosrét

A hosszútávú magyar bajnokság előtt két héttel megyénkben, a Bakonyban nyílt alkalma a tájfutó társadalomnak egy „előzetes szintfelmérésre”, a Tájfutó Maraton nevű országos rangsoroló verseny keretében.

A Zirc-Kardosréttől nyugatra található, Cuha-patak völgyét kísérő hegyoldalakon lebonyolított megmérettetésen a nevezők a bakonyi erdők szinte minden jellegzetességével találkozhattak a kijelölt feladatuk teljesítése során. A hosszútávú kategóriákban légvonalban 8 km feletti, akár 20 km-t is meghaladó távokat kellett megtennie a versenyzőknek, míg a normál távokon indulók 8 km alatti pályákat futottak, ám a jelentős szintkülönbség legyűrése számukra is méltó kihívást jelentett.

Sportegyesületünk színeiben több mint negyvenen álltak rajthoz, és szép számú eredményt is értek el a szinte hazai terepen.

 

Eredmények:

F12C: 2. Kovács Jeromos, 3. Bálint Gergő

F15-18C: 1. Chmelik Levente, 2. Barát Benedek

F16B: 1. Bálint Benedek, 2. Etlinger András, 3. Berzsenyi Bence

F18B: 1. Bácskai Péter, 3. Tokai-Kiss Bálint

F40A: 2. Barát János

F70A: 3. Vass Tibor

N12C: 2. Gaschler Emma

N14B: 2. Bácskai Eszter, 3. Lantai Lili

N15-18C: 2. Tátrai Teréz

N18A: 1. Mérő Dominika

N18B: 2. Lantai Boróka

N40A: 3. Böröczkyné Makai Anna

 

Dobogós helyezettjeink, hatan hiányoznak a képről

 

 

Vas- Veszprém-Zala megye nyílt hosszútávú tájfutó bajnoksága – 2017. március 4. Hegyesd

Vas- Veszprém-Zala megye nyílt hosszútávú tájfutó bajnoksága – 2017. március 4. Hegyesd

Március első hétvégéjén a hegyesdi várrom közvetlen környezetében megrendezett hosszútávú megyei bajnoksággal kezdődött meg a tájfutók idei versenyévadja.

Vas, Veszprém és Zala megye közös bajnokságára közel kétszáz nevezés érkezett. A résztvevőkre igazán kellemes, már a tavaszt idéző meleg, és viszonylag lankás, részletgazdag terep várt fennsík jellegű, nyílt részekkel tarkítva. Az időigényes – a legerősebb férfi mezőnyben12 km feletti – pályák teljesítése során a kellő fizikai erőnlét és gyorsaság mellett különös jelentősége volt az okos útvonalválasztásoknak, amelyeken a megyebajnoki címek sorsa is eldőlt.

Jól kezdtük az évet, 16 éremmel gazdagodtunk, amelyből 6 megyei bajnoki arany. A 16 éves lányok mezőnyében mindhárom dobogós helyezést a lányainknak sikerült megszerezniük.

 

Eredményeink:

N10D: 3. Etlinger Zsófia

F12C: 1. Barát Miklós, 3. Majerhoffer Norbert

N12C: 1. Lantai Lili

F14B: 1. Angyal Dániel

N14B: 3. Bácskai Eszter

F16B: 1. Bálint Benedek, 2. Etlinger András

N16B: 1. Lantai Boróka, 2. Mérő Dominika, 3. Papp Viktória

F18B: 2. Bácskai Péter

F40B: 2. Vass Tibor

N50B: 1. Kaszásné Boa Ágnes, 2. Böröczkyné Makai Anna

F70B: 2. id. Vass Tibor

 

Kaszásné Boa Ágnes, Etlinger Zsófi és András hiányoznak az érmesek csoportképéről

Honvéd Cross terepfutó verseny

Honvéd Cross terepfutó verseny

35 éves múltra visszatekintő sportrendezvénynek adott otthont a megyeszékhely február utolsó hétvégéjén.

A hagyományosan tél végén megrendezett Honvéd Cross elnevezésű nyílt terepfutó verseny idén minden eddiginél több nevezőt számlált, 7 évestől egészen 77 éves korig.

Id. Vass Tibor, egyesületünk tiszteletbeli elnöke elmondta: Az évek során többször változott a verseny nyomvonala, az utóbbi időben a Verga Zrt. fejlesztéseinek köszönhetően felújított erdei futókört is érinti az útvonal. Az infrastruktúrát rendre a Magyar Honvédség biztosítja a rendezvényhez a Schönherz-pályán.

A versenyzőknek kategóriától függően 1, 2, 3, vagy 4 kört kellett teljesíteniük a város határain belül található, mégis kifejezetten erdei terepen, így 2,6 km és 10,4 km közötti távokat gyűrtek le.

A megmérettetés kitűnő alkalmat kínált egyúttal arra is, hogy a futók leteszteljék erőnlétüket, és a téli alapozó időszak sikerességét.

 

Dobogós eredményeink:

N10: 3. Gaschler Janka

F12: 1. Molnár Botond, 2. Bálint Gergő, 3. Majerhoffer Norbert

F14: 1. Angyal Dániel, 2. Kovács Márk, 3. Vincze Barnabás

F16: 2. Etlinger András, 3. Miskey Bendegúz

N16: 2. Tátrai Teréz, 3. Lantai Boróka

F18: 3. Bácskai Péter

N45: 2. Németh Zsoltné, 3. Böröczkyné Makai Anna

F65: 2. id. Vass Tibor

Helyőrségbajnokság N35+ kategória: 1. Vass Szilvia, 2. Széplaki Erika, 3. Kapturné Bíró Anna

 

Az egyik legszebb dobogó a 14 éves fiúké, ahol mindhárom versenyző a VHS színeiben indult