Hungária Kupa – 2017. augusztus 8–12. Orfű és környéke

Az 1967-es megalapítása óta harmadik ízben újra Pécs környéke, Orfű és Abaliget térsége adott otthont Magyarország legnagyobb szabású nyári tájfutó rendezvényének, a Hungária Kupa nemzetközi tájékozódási futó versenynek.

Augusztus 8. és 12. között, öt egymást követő napon öt futamra került sor, de a sportolási lehetőségek sorát speciális versenyszámok (sörváltó, Trail-O, éjszakai és mobilos tájfutás) is gyarapították. A számos környékbeli kulturális- és szabadidős programlehetőség mellett a résztvevők az éppen akkor, az orfűi tavon zajló Sárkányhajó reggatán is részt vehettek.

Érvényes, összetett végeredményhez a Kupa valamennyi futamán hibátlanul kellett teljesíteni a gondosan megtervezett tájékozódási feladatokat, ami nagyfokú kihívást jelentett minden téren. A kánikula okozta fizikai többletmegterhelés mellett a terep sem volt éppen könnyű: a Mecsek töbrökkel, víznyelőkkel és szerteágazó, mély völgyekkel szabdalt részein kemény küzdelmeket folytattak a nevezők a hőséggel, a hegyoldalakkal és egymással – teljesítőképességük határait feszegetve.

26 ország közel 1400 versenyzője érkezett a színvonalas megmérettetésre, akik között a Veszprémi Honvéd SE tájfutói a remek helytálláson felül több futamgyőzelmet, valamint 4 dobogós helyezést értek el.

 

Eredmények:

M12C: 1. Bálint Gergő

M14B: 3. Angyal Dániel

M14C: 3. Chmelik Levente

W45: 3. Németh Zsoltné

 

Gergő Hungária Kupa győztes!!!

 

Dani is remekelt

 

Levi szintén bronzérmes

 

és Melinda is bronzérmes lett

 

Fotók: szervezők