Megyei Bajnokságok – 2014. szeptember 5-7. Szigliget, Zirc-Kardosrét

Category: 2014, Eredményeink

Megyei Bajnokságok – 2014. szeptember 5-7. Szigliget, Zirc-Kardosrét

 

Versenyzési lehetőségekben gazdag hetet zártak Veszprém megye tájékozódási futói: szeptember első hétvégéjén négy versenyszámban is tesztelhették erőnlétüket és felkészültségüket, készülve egyúttal a következő hétvégén megrendezésre kerülő  országos bajnokságok hasonló kihívásaira.

Három megmérettetésben egyesületünk tagjai is indultak, számos szép eredményt elérve egyénileg és csapatban egyaránt.

 

Szombat délelőtt Szigligeten tartották meg Veszprém Megye Nyílt Rövidtávú Bajnokságát.  A település és a vár ezúttal is nagy csatározások helyszínéül szolgált, bár most csak tájékozódási futásban mérték össze képességeiket a sportág szerelmesei 10 évestől 70 éves korig. Különlegességként, egyszersmind végső nagy erőpróbaként az utolsó pontfogást követően – mintegy „bevéve a várat” – mindenkinek meg kellett kísérelnie maradék erejével még felfutni a várba is a meredek macskaköves úton, mivel a cél a várkapuban volt elhelyezve.

Bálint_Ádám
A fiatalok valamivel jobban bírták a várba való felfutást – a képen Bálint Ádám, az F10 kategória megyei bajnoka a rövidtávú versenyben

 

A legerősebb, felnőtt férfi mezőnyt leszámítva, versenyzőink minden kategóriában, amelyben indultak, érmeket szereztek, 11-ből 8 nyolc esetben a megyei bajnoki címet is elnyerték.

 

Dobogós helyezettek kategóriánként:

N10: 1. Tokai-Kiss Zsófia

N12: 1. Papp Viktória, 2. Kápolnás Kata

N14: 1. Mérő Dominika

N21: 3. Széplaki Erika

N40: 1. Németh Zsoltné, 2. Lendvai Katalin

N50: 2. Böröczkyné Makai Anna

N60: 1. Wieder Ilona

F10: 1. Bálint Ádám, 2. Bálint Gergő

F12: 1. Bálint Benedek, 2. Angyal Dániel, 3. Niedermayer Benedek

F14: 3. Bácskai Péter

F40: 1. Németh Zsolt

VHS_dobogós_helyezettek
16-an érmet szereztek a rövidtávú versenyen

 * * *

Ezt követően, délután került sor Veszprém Megye Sprint Váltóbajnokságára, amelyre háromfős csapatok nevezhettek. A rendezők itt újabb kihívás elé állították a résztvevőket, akiknek a rövidtávú versennyel részben azonos, a városon át vezető pálya és a várba való felfutás után még egy rövidebb kört is meg kellett tenniük a felső vár területén, az ott elhelyezett ellenőrző pontokat megkeresve, mielőtt váltották társukat a várkapuban.

Ebben a versenyszámban is remekül helyt álltunk, mindhárom korcsoportban, amelyikben állítottunk ki csapatokat, dobogós helyeket szereztünk – a legfiatalabbak és a legidősebbek mezőnyében duplán is.

DSC_0182
A 14-es korcsoport dobogós csapatai: 1. Beni, Dani és Dominika, 3. Viki, Péter és Nidi

Érmes helyezések:

14 éves kategóriában: 1. lett a VHS 1. sz. csapata (Bálint Benedek, Angyal Dániel, Mérő Dominika), 3. helyet ért el a VHS 2. sz. csapat (Papp Viktória, Niedermayer Benedek, Bácskai Péter)

21-es kategóriában: 3. helyezett lett a VHS felnőtt csapata (Széplaki Erika, Tüskés György, Bálint Bence)

40-es kategóriában: 1. lett a VHS 1. sz. csapat (Lendvai Katalin, Németh Zsolt, Németh Zsoltné), 3. helyezést sikerült elérnie a VHS 2. sz. csapatának (Bácskai Péter, Palumbi Edit, Böröczkyné Makai Anna)

sprint_váltó_érmesek
A 40-es kategóriában érmet szerzett csapataink: 1. Kati, Zsolt és Melinda, 3. Anna, Péter és Eci

 * * *

Vasárnap már más helyszínen, Zirc-Kardosrét környékén rendezték meg Veszprém Megye Nyílt Pontbegyűjtő Csapatbajnokságát, ahol ugyan kisebb nevezői létszámmal került lebonyolításra a verseny, de azért büszkék vagyunk rá, hogy a kijelölt feladatot sikeresen teljesítő csapataink mindhárom kategóriában a képzeletbeli dobogóra állhattak.

 

Eredmények:

14-es kategória: 1. helyezett: Bácskai Péter, Bálint Ádám, Papp Viktória; 2. helyezett: Angyal Dániel, Bálint Benedek, Mérő Dominika

19-es kategória: 1. helyezett: Bálint Bence, Mérő Edit, Széplaki Erika

40-es kategória: 1. lett a helyszínen összeállt vegyes csapat, Palumbi Edit, Németh István és Mentler Balázs; 2. helyezett Böröczkyné Makai Anna, Németh Zsolt és Németh Zsoltné.

10560274_815867721780868_5658365833862543316_o
A pontbegyűjtő csapatbajnokság győztese Péter, Viki és Ádám csapata lett, 2. helyen végzett Beni, Dominika és Dani

A csapatverseny mellett lehetőség adódott egy-egy pályát egyedül is teljesíteni; itt egyéniben, nyílt könnyű kategóriában  a távot legjobb idővel teljesítő Miskey Bendegúz aranyérmet, Török Bence pedig bronzérmet érdemelt ki.

Megosztás