ROB és ORVB – 2017. szeptember 16-17. Gyula

A tájékozódási futó országos bajnokságsorozat újabb állomásához érkezett a Gyulán megrendezett rövidtávú egyéni, valamint rövidtávú váltóbajnoksággal. A versenyre, amelynek célja Magyarország 2017. évi Rövidtávú Egyéni, valamint Váltó Bajnoki címeinek eldöntése volt, minden eddigit meghaladó számú nevezés érkezett.

A selejtezőből és döntőből álló egyéni versenyszámra a vár környékén, a várfürdő területén és Gyula hangulatos belvárosában, míg a váltóra lakótelepeket és parkokat érintő részeken került sor; mindegyik terep más és más jellegű kihívást tartogatott. A futamok egészen a vasárnap délutáni eredményhirdetésig rekkenő hőségben zajlottak, a záró ceremóniát azonban kis híján meghiúsította az Erdélyben is hatalmas pusztítást okozó ítéletidő, amelyből sajnálatos ízelítőt kapott a térség is: a mezőny vége már jéghideg, szakadó esőben érkezett be a célba, az emellé párosuló szélviharban éppen csak meg lehetett tartani gyorsan a váltóbajnokság eredményhirdetését, mielőtt további károkat okozott volna a szélsőségesre forduló időjárás.

A sprint versenyek sajátosságainak megfelelően a gyors, sok ellenőrző pontot tartalmazó pályákon többnyire másodpercek döntöttek a dobogóra kerülésről és a bajnoki pontszerző helyek sorsáról.

A várakozásoknak megfelelően idén is remek eredményeink születettek egyéniben és csapatban is; különösen a férfiak legfiatalabb szenior mezőnyében jeleskedtek csapattársaink, ahol egy országos egyéni bajnoki cím, és egy bronzérem is jutott versenyzőinknek.

 

Egyéni eredmények:

F14A: 2. Angyal Dániel

F35A: 1. Vajda Balázs, 3. Tóth Attila

F40A: 4. Molnár Zoltán

F65A: 2. Bikki Sándor

F75A: 6. Vass Tibor

N35A: 6. Széplaki Erika

N45A: 6. Németh Zsoltné

N60A: 3. Wieder Ilona

 

A F/N35-ös kategóriában hárman is az élmezőnyben végeztek; a fotón Vajda Balázs, Tóth Attila és Széplaki Erika

 

Sprint váltó eredmények:

V14: 3. Tokai-Kiss Zsófia, Bálint Ádám, Angyal Dániel, Lantai Lili, 10. Bácskai Eszter, Gaschler Máté, Bálint Gergő, Gaschler Emma

V18: 7. Mérő Dominika, Tokai-Kiss Bálint, Bálint Benedek, Lantai Boróka

V105: 3. Vajda Balázs, Németh Zsoltné, Molnár Zoltán, 6. Vereszki Tibor, Széplaki Erika, Gaschler Gábor

V195: 3. Böröczkyné Makai Anna, Vass Tibor, Bikki Sándor

 

Három bronzérmes csapatunk közül a legfiatalabbak: Tokai-Kiss Zsófia, Bálint Ádám, Angyal Dániel és Lantai Lili

 

A VHSE országos rövidtávú bajnokságon való részvételének költségeihez az  MVM Paksi Atomerőmű Zrt. járult hozzá.