Rövidtávú Egyéni OB és Sprint váltó OB – 2015. szept. 12-13. Szeged

Category: 2015, Eredményeink

Rövidtávú Egyéni OB és Sprint váltó OB – 2015. szept. 12-13. Szeged

A 2015. évi rövidtávú egyéni, illetve az első hivatalos sprint váltó országos bajnokságnak Szeged adott otthont.

A Belvárosi híd és a Móra Ferenc Múzeum szökőkutakkal tarkított, virágos parkja pazar háttérként szolgált az ott berendezett versenyközpontnak és célnak. A szinte nyári melegben megrendezett, nagyszabású sporteseményen közel ezren indultak, a kísérőkkel, családtagokkal, lelkes szurkolókkal kiegészülő tömeg valósággal fesztivál hangulatúvá varázsolta erre a két napra Szeged belvárosát.

Az OB nyílt jellege alapján a megmérettetésre minden, versenyengedéllyel rendelkező tájfutó szabadon nevezhetett. Az egyéni számban a döntőbe kerülésért – néhány szenior kategóriát leszámítva – először egy selejtező futamon kellett megküzdenie az indulóknak az igen népes mezőnyökben, hiszen csak a 24 legjobb időt elérő versenyző futhatott a dobogós helyezésekért. A sprint váltó versenyszámban pedig a 14, 18 illetve 21 éves korosztályban négy, míg a szenior kategóriákban háromfős csapatok állhattak rajthoz az országos bajnoki cím megszerzéséért.

A rövid, nagyon gyors, pörgős pályákon nagyszámú ellenőrző pontot kellett megkeresni. A lakótelepi és belvárosi jellegű, kis udvarokkal, eldugott kapubejárókkal, épületek alatti átjárókkal, lépcsőkkel, parkos részekkel tarkított terepen nagyon oda kellet figyelni a jó útvonalválasztásra, és a megfelelő pontok érintésére, hiszen a belváros és a Tisza ártere tele volt tűzdelve bójákkal – így nagy volt a téves pontfogás, vagy egy-egy ellenőrző pont kihagyásának veszélye. A pályák teljesítése ezért a táv végigsprintelése mellett nagyfokú, folyamatos koncentrálást is igényelt.

12029705_1013796348654670_5884716783639789834_o

 

A szoros küzdelmekből a VHSE tagjai is kivették a részüket. Jópáran bejutottak az „A” döntőkbe, és a sok remek helytállás mellett néhány szép, rangsorpontot jelentő eredményt is elkönyvelhetünk újfent.

Egyéniben két hölgyversenyzőnk ért el kimagasló helyezést. Wieder Ilona megismételve tavalyi bravúrját, a 60 éves női kategória bajnoki címét szerezte meg, Mérő Dominika pedig a 14 éves lányok közel százfős mezőnyében végzett ötödikként.

 

Wieder_Ilona
Icát ezúttal sem lehetett lehagyni

 

A sprint váltó versenyszámban a V14 kategóriában induló – futási sorrendben – Mérő Dominika, Angyal Dániel, Bálint Benedek és Lantai Anna Boróka összeállítású váltónk futott át a pályák hibátlan teljesítését követően, 27 csapat közül ötödikként a célvonalon.

 

V14_váltó_csapatunk
Jogos az öröm – a csapat remekül teljesített a váltón

 

Megosztás