Szeged Kupa – 2018. március 17-18. Kiskunmajsa

Category: 2018, Eredményeink

Szeged Kupa – 2018. március 17-18. Kiskunmajsa

800-nál is több nevezés érkezett az ünnepi hosszú hétvégén, a Kiskunság területén megrendezett, Szeged Kupa elnevezésű kétnapos tájékozódási futóversenyre. A kiemelt rangsoroló, egyben a férfi és női 21E kategória számára világranglista futamnak számító megmérettetésre a magyar egyesületeken kívül 45 külföldi klubból is érkeztek versenyzők (lengyel, román, finn, szerb, bolgár, török, brit, kanadai, cseh, észt, szlovák, hongkongi, lett, brazil, ír, svájci és német futók), így népes nemzetközi mezőnyök jöttek össze.

Nehéz terepviszonyok, és – a márciusi dátum ellenére – még keményebb időjárási körülmények fogadták az indulókat: a roppant változatos növényborítottságú terepen (hol könnyebben, hol nehezebben futható nyílt, bokros, ligetes részekkel tarkított ültetett fenyvesek), a részletgazdag domborzatú, alföldi homokbuckákon önmagában is jelentős kihívás tájékozódni. A feladatok teljesítését ezúttal azonban az először egész nap zuhogó, jéghideg eső és szél, majd a másnapra betörő hidegfront nyomán mínuszokba forduló fagyos időjárás tette igazi próbatétellé mind mentálisan, mind fizikailag.

Sokan háromszor is rajthoz álltak ebben a cudar időben, mivel a Szeged Kupa két futama között – szombat délutánra – 9 kategóriában váltóversenyt is hirdettek háromfős csapatok számára. Ezen a plusz erőpróbán az utánpótlás korúak között és a szeniorok vegyes váltójában is egy-egy ezüstérem született, míg egyéniben, a két nap összesített időeredménye alapján egyesületünk 9 tájfutója állhatott fel a dobogó valamelyik fokára.

 

Eredmények:

 

M12C: 1. Kovács Jeromos, 2. Bálint Gergő

M14B: 3. Gaschler Máté

M14C: 2. Barát Benedek

M35A: 1. Tóth Attila

M40: 1. Molnár Zoltán

W12C: 1. Gaschler Emma

W18B: 1. Mérő Dominika

W45: 2. Németh Zsoltné

 

Váltó eredmények:

M14: 2. a VHSE csapata: Kovács Jeromos, Lantai Lili és Bálint Gergő

Mix S: 2. a VHSE csapata: Tóth Attila, Bálint Bence és Molnár Zoltán

 

Domcsi didereg a 18 éves korosztály dobogójának tetején 🙂

 

Boró fut a váltó versenyszámban az esőáztatta terepen

 

Megosztás