Szombathely Kupa és Vas Megyei Rövidtávú Bajnokság – 2019. augusztus 25. Szombathely

A régiónkban először rendeztek meg egy új típusú tájékozódási futó versenyt, az úgynevezett kieséses sprintversenyt. 2020-tól vezetik be a világbajnokságon ezt a rendkívül látványos, pörgős versenyformát, amelybe most a nevezők belekóstolhattak a Szombathely Kupa alkalmával.

Méghozzá egy új terepen, az elmúlt 20 évben ugyanis nem rendeztek tájfutó versenyt az Oladi-lakótelep környékén. A pályák változatos jellegű területeket érintettek, lakótelepeket, parkokat, játszótereket, de a városi környezet ellenére sűrű aljnövényzetű erdősávokon, a Perint-patak mentén ligetes-erdős részeken, és tarra vágott szántóföldeken is keresztül kellett haladniuk a futóknak.

A verseny három fordulóból állt. Elsőként a selejtezőre került sor a délelőtt folyamán. Ez a futam egyben Vas megye rövidtávú tájékozódási futó bajnoksága is volt, külön eredményhirdetéssel.

A selejtezőből kategóriánként (férfi/női ifjúsági, felnőtt, és szenior) a legjobb 12 időt futó versenyző juthatott tovább, akiket a szabályok alapján a kategóriánkénti két-két elődöntős csoport valamelyikébe soroltak be utána. Délután először ezekben a hatfős elődöntőkben mérkőztek meg egymással a továbbjutók, ahonnan csoportonként csak a 3-3 legjobb időt elérő versenyző kerülhetett be a döntőbe, a többiek pedig kiestek. Így alakult ki a döntők adott létszámú, hatfős mezőnye, akiket egyszerre indítottak, tömegrajttal, ezáltal a célba érkezési sorrend egyben a végeredményt is jelentette. Így a nézők számára is jól nyomon követhető, izgalmas, szoros küzdelmek alakultak ki.

A kieséses sprintversenyen a jó helyezésekhez tehát háromszor kellett rajthoz állni a nap során, három pályát kellett hibátlanul, és a lehető leggyorsabban teljesíteni.

Sportegyesület versenyzői eredményesen szerepeltek, Vas megye rövidtávú bajnokságán 8 érmet szereztek, míg a Szombathely Kupa keretében összesen 11-en jutottak el a döntőig, ahol végül hatan értek el dobogós helyezést.

 

Eredmények – V as megye rövidtávú bajnoksága

F14B: 1. Barát Miklós

F45B: 1. Barát János, 3. Tömösközy Tamás

F55B: 2. Domán Gábor

N16B: 1. Szalontai Sára

N21B: 1. Mérő Dominika, 2. Varsányi Kinga

N45B: 3. Németh Zsoltné

 

Eredmények – Szombathely Kupa

Férfi ifjúsági: 3. Barát Miklós

Férfi szenior: 2. Barát János, 3. Horváth Tivadar

Női felnőtt: 1. Mérő Dominika

Női ifjúsági: 2. Szalontai Sára

Női szenior: 3. Németh Zsoltné