Tájfutó Maraton – 2016. március 12–13. Balatonfűzfő, Vilonya

Category: 2016, Eredményeink

Tájfutó Maraton – 2016. március 12–13. Balatonfűzfő, Vilonya

Az ünnepi hosszú hétvége első felében rendezték meg megyénkben a Tájfutó Maraton országos rangsoroló tájékozódási futó versenyt. A rövidtávú prológnak Balatonfűzfő – Fűzfőgyártelep parkos környezete adott otthont egyfajta „bemelegítésként” a másnapi, igazi kihívásra, amire már a Vilonya melletti Tündér-hegyen került sor.

A fenyőfaligetekkel és karsztbokorerdőkkel borított, dolomit sziklás Balaton-felvidéki terepen hosszú és technikás pályák vártak a résztvevőkre. A legerősebb női kategóriákban akár 10–15 km-es, míg a férfiak mezőnyében 15–20 km feletti, több száz méter szintkülönbséget magukban foglaló útvonalakat találtak ki a szervezők, de a normál távokat sem volt gyerekjáték teljesíteni.

A mintegy 250 résztvevő között számos versenyzőnk ért el dobogós helyezést mindkét nap.

 

Eredményeink:

Prológ

Bár a Prológon a felnőtteknél csak a győzteseket díjazták (az utánpótlás korosztályban az első három helyezett kapott érmet), az alábbi eredmények születtek:

F10C: 2. Bálint Gergő

F12C: 1. Gaschler Máté

F14B: 2. Angyal Dániel

F18B: 1. Bácskai Péter, 2. Bálint Benedek, 3. Török Zoltán

F40A: 2. Bálint Bence

F45A: 2. Vass Tibor

N10C: 1. Gaschler Emma

N12C: 1. Gelencsér Eszter

N14B: 1. Bácskai Eszter

N35A: 3. Mérő Edit

N40A: 2. Németh Zsoltné

Nyílt Kezdő: 1. Bálint Nóra Napsugár

 

DSC_4903

 

Tájfutó Maraton

F10D: 1. Kovács Jeromos, 2. Bálint Gergő

F12C: 1. Vincze Barnabás, 3. Gaschler Máté

F14B: 2. Bálint Benedek, 3. Angyal Dániel

F15-18C: 1. Etlinger András

F18B: 2. Tokai-Kiss Bálint, 3. Török Zoltán

F21BR: 2. Barát János

N10D: 2. Etlinger Zsófia

N12C: 1. Tokai-Kiss Zsófia

N45A: 2. Wieder Ilona

N50A: 3. Böröczkyné Makai Anna

 

DSC_5211

Megosztás