Veszprém Megyei Rövidtávú Bajnokság és Sprint Váltóbajnokság – 2019. szeptember 8. Várpalota

A Veszprém megyei bajnokságsorozat két, soron következő versenyszámát bonyolítottuk le szeptember 8.-án Várpalotán: a rövidtávú egyéni-, és a sprint váltóversenyt. A verseny nyílt volt, bárki nevezhetett rá – és szép számmal érkeztek is versenyzők az ország többi részéből, hiszen a megmérettetés nagyszerű felkészülési lehetőséget kínált a hamarosan megrendezésre kerülő rövidtávú országos bajnokságra.

A Várkerti Általános Iskolában rendeztük be a versenyközpontot, az iskolaudvar így vasárnap is megtelt élettel. Az iskolával szemközti parkban volt a cél, a pályák pedig a környező lakótelepen és családi házas övezeten vezettek keresztül – azaz kifejezetten városi környezetben, utcákat, parkokat és zöldterületeket érintve kereshették meg a térképükön jelölt ellenőrző pontokat a futók, akiknek a városrész adottságai miatt számottevő szintkülönbséget is le kellett gyűrnie, jópár rézsűt és lépcsőt megmászva.

10-től egészen 70 éves korosztályig hirdettünk eredményeket a rövidtávú bajnokság után. A futás egyre növekvő népszerűségét jelzi, hogy a legidősebb kategóriákban is – a nőknél és a férfiaknál egyaránt – mindhárom érmet ki lehetett osztani. A legkisebbek ügyessége, és az élsportot képviselő fiatal felnőtt korosztály ragyogó teljesítménye mellett az eredményhirdetés megható pillanatait jelentette, amikor a 70-es férfi és női mezőny legjobbjait tapsolhatta meg a közönség.

Az egyéni rövidtávú verseny eredményhirdetésén legtöbbször versenyzőinket szólíthattuk a dobogóra, akik 14 megyei bajnoki címet, valamint további 7 ezüst-, és 11 bronzérmet könyvelhettek el maguknak.

A délutáni sprint váltóverseny hasonlóan jó eredménnyel zárult, a VHSE csapatai a 12 dobogós helyből 8-at szereztek meg.

 

Egyéni rövidtávú eredmények:

F10C: 1. Varsányi Ádám, 3. Főczény Dávid

F16B: 1. Kovács Jeromos, 3. Barát Miklós

F18B: 1. Bálint Benedek, 2. Bálint Ádám

F21B: 3. Molnár Zoltán

F35B: 1. Tóth Attila

F40B: 2. Bálint Bence

F45B: 1. Barát János, 2. Tömösközy Tamás

F50B: 1. Varsányi Attila

F65B: 2. Bacsó Attila, 3. Horváth Tivadar

F70B: 1. Andrási Lajos, 3. Vass Tibor

N10C: 1. Gaschler Janka, 3. Kovács Borbála

N12C: 1. Etlinger Zsófia

N16B: 1. Szalontai Sára, 2. Tarsoly Panka, 3. Gaschler Emma

N21B: 1. Mérő Dominika, 3. Lantai Lili

N40B: 2. Gaschler-Gyeviki Nóra, 3. Mérő Edit

N45B: 1. Fitos Viola

N55B: 3. Kaszásné Boa Ágnes

N60B: 1. Wieder Ilona, 2. dr. Nagy Zsuzsanna

N70B: 1. Komár Béláné, 3. Wengrin Istvánné

Nyílt: 3. Wieder Ferenc

 

A 16 éves lányoknál teljes VHS-dobogó Panka, Sára és Emma révén

 

Sprint váltóbajnokság eredmények:

14 éves korosztály: 1. Blaskó Benedek, Gaschler Emma, Kovács Jeromos; 2. Engi Lilien, Barát Miklós, Bálint Gergő

18 éves korosztály: 1. Angyal Dániel, Lantai Lili, Kovács Márk; 2. Szalontai Sára, Gaschler Máté, Tarsoly Panka; 3. Tokai-Kiss Zsófia, Bácskai Eszter, Barát Benedek

21 éves korosztály: 1. Lantai Boróka, Molnár Zoltán, Bálint Benedek; 3. Tóth Attila, Varsányi Kinga, Bálint Ádám

40-es korosztály: 3. Barát Miklós, Széplaki Erika, Böröczkyné Makai Anna

 

A 18 éveseknél is teljes VHS fölény