Elismeréseink

Category: 2015, Eredményeink

Elismeréseink

2015 év elején egyesületünk több tagja részesült elismerésben az előző évi tevékenységéért, eredményeiért.

 

Január 31-én Budapesten, az idén először megrendezett Tájfutó Gálán ünnepélyes keretek között díjazták a sportág legeredményesebb versenyzőit, edzőit, valamint a tájfutásért átlagon felüli erőfeszítéseket tevő sporttársakat.

A rendezvényen a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség elnöksége Németh Zsoltné (Melinda) részére az utánpótlás nevelés érdekében végzett több éves elkötelezett munkájáért a Tájékozódási Futásért díj ezüst fokozatát adományozta.

 

20150218_193347

 

Február 11-én a veszprémi Hangvillában került sor a Városi Sportévnyitóra, ahol szintén a kiemelkedő sikereket elérő versenyzőket tüntették ki. A szeniorok között Wieder Ilona, valamint Nagy Ferenc vehetett át egy-egy serleget Halmay György önkormányzati képviselőtől.

 

IMG_0401
Nagy Ferenc és Wieder Ilona a kitüntetettek között (balról)

 

Ugyanezen az ünnepségen hirdették ki a hajráveszprém.hu kezdeményezésére megalapított, a tavalyi év legemlékezetesebb sportpillanatait felelevenítő szavazás eredményét, amelyen Wieder Ilona országos összetett egyéni bajnoki címe a közönség szavazatai alapján az előkelő 2. helyet szerezte meg.

 

20150211_190840

 

Wieder Ilona 2014-es eredményeit a Veszprémi Honvéd Sportegyesület is nagyra értékeli, és egy szép emlékplakettel ismerte el a hagyományos tájfutó évzárónk alkalmával.

Ugyancsak emlék plakettet kapott Mérő Edit a tájfutás sport népszerűsítéséért végzett elkötelezett, lelkes munkájáért.

 

Megosztás