Mecsek Kupa – 2015. október 3-4. Abaliget
Október első hétvégéjén Abaliget központtal rendezték meg az LVI. Mecsek Kupa országos rangsoroló tájékozódási futó versenyt.
A nevezőkre kellemes, őszies idő, és kitűnő erdei terep várt: a legkisebb (10 éves) fiúk és lányok, valamint a szenior, 70 év feletti versenyzők számára kijelölt 2-3 km körüli, míg a legerősebb férfi mezőny 10-12 km-t meghaladó, és közel 500 m szintkülönbséggel bíró pályái között mindenki az életkorának megfelelő szintű tájékozódási feladatot kapta. A számtalan jellegzetes felszíni karsztforma (víznyelők, és akár több tíz méter mély, óriási töbrök) labirintusában nem volt könnyű eligazodni, sokaknak extrém hosszú időbe került megtalálni az összes ellenőrző pontot. A gyors haladást nehezítette még, hogy bár a terület jól futható, viszonylag tiszta szálerdő, a verseny előtti csapadékos időjárás következtében – ami miatt a két abaligeti tó is kiöntött, és nem sokkal korábban elárasztotta a versenyközpontnak helyet adó autós kemping területét is – az erdőben minden vizes, sáros, csúszós volt még.
16 sportolónk állt rajthoz a megmérettetésen. Mindegyikük teljesítette a számára kitűzött feladatot, négyen pedig a dobogón is kivívták a helyüket a két nap összetett eredménye alapján:
F10D: 1. Bálint Gergő
F12C: 2. Bálint Ádám
F35Br: 3. Bálint Bence
N45: 2. Németh Zsoltné