CEYOC – 2016. április 2-3. Csehország

blank
Category: 2016, Eredményeink

CEYOC – 2016. április 2-3. Csehország

Csehországban rendezték meg idén a Közép-Európai Ifjúsági Tornát (CEYOC), amelyen Mérő Dominika képviselte a Veszprémi Honvéd Sportegyesületet, és egyben hazánkat a magyar utánpótlás válogatott tagjaként.

Öt nemzet fiataljai (a magyarokon kívül németek, lengyelek, szlovákok és a házigazda csehek) vettek részt a háromnapos programon, amelyre korcsoportonként 6-6 főt nevezhettek.

 

Pénteken egy fürdő területén megrendezett sprint futammal kezdődött a megmérettetés, ahol Dominika egy korcsoporttal feljebb, a 18 éves női mezőnyben futott. A 61 induló között a 22. helyet sikerült megszereznie, harmadik legjobb magyarként a korcsoportjában, de a 18 éves lányok közül is lehagyott hármat. Ez a verseny a felnőttek számára egyben WRE futam is volt.

Szombaton következett a CEYOC első futama, a középtávú verseny, ahol Dominika még előrébb jutott, a kategóriájában 10. lett (szintén a harmadik legjobb magyar idővel).

Utolsó nap került sor a váltó versenyszámra. Dominika az előző két napi szereplése alapján az 1. számú női 16-os váltóban kapott helyet, és az első futó szerepét osztották rá.

Sajnos az első pontot sokára fogta, utána hiába ment jól minden a pálya további részében, csak a 6. helyen tudta hozni a váltót. Csapattársai viszont remekül mentek, Gárdonyi Csilla legjobbként, míg Szuromi Hanga negyedikként teljesítette a saját pályáját, így végül a 4. helyet szerezték meg a lányok.

A váltóban egyébként az összes kategóriában a csehek vitték el az arany- és az ezüstérmet. A magyaroknak 2 bronzérmet sikerült szerezniük, valamint a 4. és 5. helyeket is kiharcolták maguknak.

20160403_092803

 

A magyar válogatott összességében két egyéni és két váltó éremmel zárta a tornát, így a csehek után a 2. legeredményesebb lett a nemzetek között.

20160403_125018

 

Megosztás


blank