Postás Kupa – 2016. április 9-10. Szárliget

We Are Here To Help You

Category: 2016, Eredményeink

Postás Kupa – 2016. április 9-10. Szárliget

38. alkalommal rendezték meg a Postás Kupa nemzetközi tájékozódási futó versenyt a Gerecse-hegységben, a Szárliget melletti Zuppa-tetőnél, ahol a közel nyolcszáz hazai és külföldi nevező 49 kategóriában mérhette össze egymással képességeit.

A hajmeresztően meredek és sziklás oldalak, kis gerincek és völgyek, karsztbokorerdők és ligetek sűrű váltakozása teszi technikailag nehézzé és változatossá ezt a terepet, amelyen – a jelentős szintkülönbségek miatt – fizikailag is komoly kihívást jelent futni. Mindez természetesen teljesen szokványos az extrém terepviszonyokhoz szokott, és elszánt tájfutóknak, ezúttal azonban az időjárás is rátett még egy lapáttal a fizikai megpróbáltatásokra. A résztvevőknek a dermesztően hideg, lankadatlanul fújó, sátrakat döntögető erősségű széllel is meg kellett birkózniuk – ez különösen a gyűjtőpontot követően, az utolsó, nyílt réten át vezető 200 méteres befutó szakaszon tette már-már akadályversennyé a küzdelmet.

Versenyzőink közül nyolcan mindvégig derekasan helyt állva, a két nap összesített időeredménye alapján a dobogón is kivívták a helyüket.

 

Eredmények:

M10D: 1. Bálint Gergő

M12C: 2. Bálint Ádám

M14E: 1. Bálint Benedek

M21C: 3. Perczel-Szabó Krisztián

W10D: 3. Gaschler Emma

W12C: 2. Lantai Lili

W14C: 1. Bácskai Eszter

Open A: 3. Széplaki Erika

 

Postás_Kupa_VHS_dobogósok

Megosztás