Tavaszi Boróka Kupa – 2018. február 24-25. Kaskantyú

Category: 2018, Eredményeink

Tavaszi Boróka Kupa – 2018. február 24-25. Kaskantyú

Február végén a Kiskunság területén, Kaskantyú község közelében került sor az idei év első, nagyobb létszámú tájékozódási futó versenyére, a Tavaszi Boróka Kupára.

A sportrendezvény neve ezúttal csalókának bizonyult, a tavaszból még csak ízelítőt sem kaptak a résztvevők. A szibériai eredetű, komoly lehűlés ellenére jelentős érdeklődés mutatkozott a kétnapos megmérettetés iránt – júliusban ugyanis Magyarország fogja megrendezni a tájékozódási futó junior világbajnokságot (JWOC) Kecskemét központtal, így a hasonló terepadottságok miatt külföldiek is szép számmal jöttek az alföldi ősborókásban való eligazodás speciális kihívásait kóstolgatni. A magyar klubok mellett román, szlovák, osztrák, cseh, szerb, horvát és szlovén egyesületek színeiben is indultak versenyzők, ami népesebb mezőnyöket, és színvonalasabb versengést eredményezett.

Összesen 460-an vállalkoztak a homokbuckás terepen kijelölt pályák valamelyikének teljesítésére, köztük egyesületünk tájfutói is, akik kiváló eredménnyel vették az akadályokat. Hárman kategóriájuk legjobbjai lettek a két futam összesített időeredménye alapján, de egy második, és egy harmadik helyezés is született.

 

Eredmények:

W18: 1. Mérő Dominika

W50: 1. Németh Zsoltné

M21B: 1. Tóth Attila

M14: 2. Bálint Ádám

M16: 3. Angyal Dániel

 

Hajrá a hóban…

 

/Fotók: Máthé István/

Megosztás