Tömegrajtos Csapat OB és Szenior HOB – 2019. április 13. Nagykálló

Category: 2019, Eredményeink

Tömegrajtos Csapat OB és Szenior HOB – 2019. április 13. Nagykálló

A Nyírség területén, azonos napon és helyszínen lebonyolított két versenyszámmal indult a 2019. évi országos bajnokságsorozat.

A 35 év feletti, szenior kategóriákban a hagyományos, hosszútávú OB-ra került sor, míg az utánpótlás korosztályok és a felnőttek egy idén először megrendezett versenyformában, a tömegrajtos csapatbajnokságon vehettek részt. Ez utóbbin háromfős csapatok mérettettek meg, az első futó egy rövid, a második egy közepes, míg a harmadik egy hosszú pálya teljesítésével.

A Nagykálló közelében kijelölt pályák változatos terepviszonyok között vezettek, az alföldi homokdombokra jellemző erdős, bozótos, míg máshol teljesen nyílt terepen akár félmaratoni távokat is megtettek a versenyzők.

Egyesületünk nagyon sikeresen szerelt, mind a hat utánpótlás csapatunk bajnoki pontszerző helyen végzett, a 18 éves női mezőnyben egyenesen a legfényesebb érem került a Lantai Lili, Lantai Boróka, Mérő Dominika összeállítású csapat tagjainak a nyakába.

A szeniorok hosszútávú bajnokságán hárman is aranyérmet szereztek: Németh Zsoltné (N50A), Komár Béláné  (N70A) és Molnár Zoltán (F40A); rajtuk kívül további 10 versenyző szerzett bajnoki pontokat.

 

Eredmények:

 

Csapat OB:

N14A: 2. Molnár Boglárka, Engi Lilien, Gascler Emma

N16A: 5. Pegán Ágnes, Bácskai Eszter, Tokai-Kiss Zsófia

N18A: 1. Lantai Lili, Lantai Boróka, Mérő Dominika

 

F14A: 2. Blaskó Benedek, Barát Miklós, Bálint Gergő

F16A 2. Gaschler Máté, Kovács Márk, Angyal Dániel, 8. Vass Bence, Kovács Jeromos, Barát Benedek

F18A: 3. Berzsenyi Bence, Bálint Ádám, Bálint Benedek

 

Szenior Hosszútávú OB:

N40A: 6. Széplaki Erika

N50A: 1. Németh Zsoltné

N55A: 4. Böröczkyné Makai Anna, 5. Kaszásné Boa Ágnes

N70A: 1. Komár Béláné

 

F35A: 3. Vajda Zsolt

F40A: 1. Molnár Attila, 2. Molnár Zoltán, 5. Vajda Balázs

F45A: 6. Barát János

F50A: 5. Vass Tibor

F65A: 5. Bikki Sándor

F70A: 4. Andrási Lajos

 

Lili, Domcsi és Boróka a dobogó csúcsán a 18 éves női mezőnyben

 

 

 

Megosztás