Tájékozódási Futó Ifjúsági EB – 2021. augusztus 20-22. Litvánia

Category: 2021, Eredményeink

Tájékozódási Futó Ifjúsági EB – 2021. augusztus 20-22. Litvánia

Augusztus 20-22. között, két év szünet után rendezték meg ismét az Ifjúsági Európa Bajnokságot, ezúttal Litvániában. A 29 ország 199 fiú és 178 lány versenyzőjének részvételével zajló eseményen Magyarországot N16, N18, F16 és F18 kategóriában 4-4 fő képviselte, akik közül hatan a Veszprémi Honvéd SE (VHS) sportolói.

Pénteken a Vilniustól 20 km-re fekvő Šilėnai mellett, tipikus litván terepen került sor a hosszútávú futamokra. A bozótos, részletgazdag domborzatú terep minden kategóriában erősen megrostálta a mezőnyt, ennek ellenére már a kezdő napon nagyszerű magyar siker született: N18-ban Czakó Boglárka bronzérmet szerzett.

Szombaton azonos terepen került sor a váltóversenyekre. Az izgalmakkal teli, fordulatos összecsapások újabb csodálatos eredményeket hoztak. A három főből álló, két VHS tagot (Lantai Lili, Máramarosi Rita) is felvonultató serdülő lány csapat harmadik lett, míg az ifi lányok a negyedik helyezésnek örülhettek.

A zárónapon Vilnius történelmi belvárosában bonyolították le az utolsó versenyszámot, a rövidtávot. Az esemény rangjának megfelelően olyan pályákat tűztek ki a rendezők, hogy a jó útvonalválasztás, illetve annak lekövetése egyaránt nagy kihívást jelentett a résztvevőknek. Ez nem akadályozta meg a magyarokat abban, hogy ismét fantasztikus teljesítményt nyújtsanak. Az N18-as kategóriában Mag Viktória rajt-cél győzelmet aratott, Czakó Boglárka pedig a negyedik helyen érkezett a célba. Amire különösen büszkék lehetünk, hogy a Veszprémi Honvéd SE nyáron átigazolt tagja, Máramarosi Rita N16-ban Európa-bajnok lett!!

A három nap remek teljesítményének köszönhetően Magyarország 29 résztvevő között 4 lett a nemzetek közötti pontversenyben.

A VHS versenyzőinek eredményei:

Hosszútáv:

F16

22. Bálint Gergő

55. Barát Miklós

N16

38. Máramarosi Rita

39. Lantai Lili

F18

52. Bálint Ádám

Rövidtáv:

N16

1. Máramarosi Rita

20. Lantai Lili

48. Ódor Laura

F16

34. Bálint Gergő

38. Barát Miklós

Váltó:

N16

3. Máramarosi Rita, Lantai Lili (Mikes Janka, MOM)

F16

7. Bálint Gergő (Felföldi Tamás, SZVSE és Csoboth Márton, SPA)

F18

16. Bálint Ádám (Szabó Levente, SZVSE és Gönczi Péter, TIPO)

Megosztás