Felkészülési versenyek a ROB jegyében
A nyár elmúltával ismét beköszönt az intenzív versenyidőszak a tájfutók számára. Első kiemelkedő eseménynek a szeptember közepén Esztergomban sorra kerülő Országos Rövidtávú és Sprint Váltóbajnokság számít, melyre a Veszprémi Honvéd sportolói gőzerővel készülnek. A ráhangolódás jegyében a közelmúltban több regionális és megyei versenyen is rajthoz álltak, majd szép helyezésekkel tértek haza – a munka gyümölcse pedig remélhetőleg az OB-n fog teljesen beérni.
Kőszeg Kupa 2022. augusztus 28.
Kőszeg történelmi belvárosában, jellegzetes, szabálytalan utcaszerkezettel, parkokkal, átjárókkal, belső udvarokkal tagolt városi környezetben futhattak a versenyzők. A terep adottságai hasonlítanak Esztergom emelkedőire, így remek lehetőséget biztosított a verseny a felkészülésre.
Eredmények:
N14
1. Heizer Alíz 2. Molnár Zulejka
N16
3. Molnár Boglárka
N45
3. Heuer Adrienn
N55
1. Böröczkiné Makai Anna
F10
3. Varsányi Zsombor
F14
3. Varsányi Ádám
F21
3. Bálint Gergő 4. Bálint Ádám 6. Molnár Zoltán
Nyílt technikás
1. Preszter Dávid 4. Csizmadia Ágnes
Tatabánya Kupa 2022. szeptember 3.
Az első őszi hétvége szombatján délelőtt egyéni, délután váltóversenyen is indulhattak a vállalkozó szellemű futók. Az egyéni futamot a klasszikus lakótelepi környezet, lakótömbök közötti parkok, játszóterek, közintézmények udvarába behelyezett pontok jellemezték, míg a váltó futamon a terek, kis parkok, aluljárók domináltak.
Eredmények:
N14
3. Heizer Alíz 4. Gaschler Janka 8. Kovács Borbála 9. Barát Jázmin 13. Molnár Zulejka 15. Bálint Nóra
N16
6. Molnár Boglárka
N18
2. Gaschler Emma 3. Ódor Laura 4. Lantai Lili
N21
2. Varsányi Kinga
N45
4. Széplaki Erika 7. Heuer Adrienn
N50
6. Böröczkiné Makai Anna 9. Palumbi Edit
N80
1. Wengrin Ágnesné
F14
3. Varsányi Ádám
F16
2. Nagy Bence 7. Kovács Jeromos
F21
2. Bálint Benedek 3. Bálint Ádám 5. Barát Miklós 6. Molnár Zoltán 7. Kovács Márk 8. Molnár Attila
F45
4. Barát János 5. Egei Tamás 12. Bálint Bence
F65
2. Horváth Tivadar
F70
1. Bacsó Attila
Balaton Kupa Vas-Veszprém-Zala megyei rövidtávú bajnokság 2022. szeptember 4.
Különleges helyszínen, a sümegi vár tövében és a Püspöki Palota környezetében rendezték Vas-Veszprém-Zala megyei rövidtávú bajnokságát. Egyetlen nap alatt a bevállalósak akár háromszor is kifuthattak a pályára, hiszen délelőtt zajlottak az egyéni futamok, míg délután 2×2-es váltó formájában mérhették össze gyorsaságukat és rátermettségüket a tájfutók.
Eredmények:
N14
3. Gaschler Janka 4. Heizer Alíz 6. Bálint Nóra 8. Barát Jázmin 11. Kovács Borbála 13. Strenner Noémi
N16
8. Etlinger Zsófia
N18
1. Lantai Lili 3. Gaschler Emma 6. Tokai-Kiss Zsófia
N21
1. Mérő Dominika 4. Pegán Ágnes 5. Varsányi Kinga 6. Lantai Boróka 8. Szalontai Sára 9. Csizmadia Ágnes 10. Bácskai Eszter
N45
1. Széplaki Erika 3. Németh Zsoltné Bors Melinda 4. Gaschler-Gyeviki Nóra 6. Lendvai Katalin 9. Jankovics Hajnalka 10. Mérő Edit
N50
3. Győry Tünde 4. Palumbi Edit
N55
1. Böröczkiné Makai Anna 2. Kaszásné Boa Ágnes
N60
2. Kunecz Rózsa
F10
6. Mátyás Zsolt
F12
7. Szűts Ábel
F14
6. Engi Dániel 13. Molnár Iván 14. Strenner Nimród 18. Molnár Borisz
F18
1. Bálint Ádám 2. Barát Miklós 6. Blaskó Benedek 7. Kovács Jeromos
F21
1. Bálint Benedek 4. Kovács Márk 7. Berzsenyi Bence
F45
2. Gaschler Gábor 3. Bálint Bence
F50
1. Erdélyi Krisztián 4. Marton Balázs 9. Lantai Gyula
F55
1. Domán Gábor 2.Egei Tamás 3. Varsányi Attila
F65
1. Horváth Tivadar
F70
3. Andrási Lajos 5. Korbély Tibor
Budapest Rövidtávú és Váltóbajnoksága 2022. szeptember 10.
A VHS versenyzői a budapesti megyebajnokságra is ellátogattak, és ha már arra jártak, néhány érmet is begyűjtöttek. A helyszín az Erzsébet park és környéke, lakóterület, park és sportpálya volt. A terepen korábban még soha nem volt tájfutó verseny, így különösen érdekesnek ígérkezett a verseny.
Eredmények
N18
2. Ódor Laura 9. Máramarosi Dóra 10. Máramarosi Anna
N70
3. Komár Béláné
F18
3. Bálint Benedek 4. Wachter András 6. Barát Miklós 7. Bálint Gergő
F40
4. Barát János
F50
2. Máramarosi István
F60
5. Horváth Tivadar
F70
3. Bacsó Attila
Nyílt hosszú
1. Bálint Bence