44. Postás Kupa – 2023. április 7-8. Táborállás

Category: 2023

44. Postás Kupa – 2023. április 7-8. Táborállás

Áprilisban már gőzerővel beindult a versenyszezon, így a Veszprémi Honvéd versenyzői egyszerre több helyen (edzőtáborban vagy országos rangsorolón) is igyekeznek helytállni. A rendező egyesület megszűnése miatt sajnos idén lehetett utoljára rajthoz állni a nagy hagyományokkal rendelkező Postás Kupán, a lehetőséggel pedig többen éltek is a VHS-ből. A verseny terepét a Duna-Tisza közi homokhátság északnyugati részét jellemző, jórészt kötött futóhomok adta. A szél által kialakított homokbuckák változatos domborzatot alkotnak, tájfutó szempontból technikailag igen nehéz területnek számítanak, az utak nélküli, gödrös-szabdalt, helyenként borókával borított tájon nem könnyű megtalálni a helyes útvonalat. Szerencsére a kis létszámú veszprémi csapat eredményén a természet és az esős időjárás által támasztott kihívások nem látszódtak meg, több dobogós helyet és két aranyérmet is sikerült szerezniük.

Eredmények:

N21Br

4. Tóth Krisztina

N50

1. Wengrin Ágnes

N70

2. Wieder Ilona

3. Komár Béláné

6. Kunecz Rózsa

F12

  1. Molnár Borisz

F14

1. Molnár Iván

F55

6. Faggyas László

F65

7. Honfi Gábor

F75

2. Andrási Lajos

Megosztás