Középtávú és Váltó OB – Hosszúhetény, 2025. május 31. – június 1.
Hirtelen jött hőségben, a Mecsek sok tájfutó számára ismeretlen terepén került sor a tavasz utolsó bajnoki hétvégéjére. Szombaton – most először selejtezőfutam nélkül – az egyéni középtávú futamokra, vasárnap pedig a váltóversenyekre került sor. Növényzet szempontjából első nap az erdő jól futható volt, azonban mély árkok tették a pályákat igazi kihívássá fizikailag és technikailag is. Másnap már sokkal bozótosabb részen kellett a pontokat megtalálni, így a jó útvonalválasztás jelentősége felértékelődött. Bár hiányzás és sérülés is nehezítette, hogy a Veszprémi Honvéd SE teljes létszámmal és váltókombinációban álljon rajhoz, ismét több éremmel és bajnoki ponttal sikerült gazdagodnia.
Középtávú OB eredmények:
N16
2. Heizer Alíz, 3. Barát Jázmin, 12. Kovács Borbála, 26. Bálint Nóra
N20
4. Lantai Lili, 7. Engi Lilien
N21
3. Mérő Dominika, 7. Máramarosi Rita, 21. Lantai Boróka, 23. Szalontai Sára, 28. Pózna Anna, 29. Varsányi Kinga
N45
16. Széplaki Erika
N50
26. Heuer Adrienn, 27. Győry Tünde
N55
1. Wengrin Ágnes, 3. Németh Zsoltné Bors Melinda, 7. Burian Hana, 14. Csizmadiáné Szóládi Annamária
N70
3. Wieder Ilona
N75
3. Komár Béláné
F14
22. Serle Ábel Tas, 24. Maráz Botond, 30. Molnár Borisz
F16
2. Varsányi Ádám, 40. Engi Dániel, 45. Molnár Iván
F18
13. Nagy Bence, 29. Maráz Mátyás
F20
1. Bálint Gergő, 9. Blaskó Benedek, 14. Kovács Jeromos
F21
25. Bálint Benedek, 36. Kovács Márk, 47. Éles András, 51. Bálint Ádám
F35
8. Tóth Károly
F45
2. Molnár Zoltán, 14. Vajda Zsolt
F50
5. Néda László, 10. Máramarosi István, 11. Barát János, 13. Bálint Bence, 22. Maráz Gábor, 45. Lantai Gyula
F55
27. Faggyas László, 41. Varsányi Attila
F60
3. Egei Tamás, 9. Prill László, 25. Csizmadia József
F65
7. Domán Gábor
F70
10. Bacsó Attila, 13. Honfi Gábor
F75
4. Dr. Korbély Tibor
Váltó eredmények:
N16
3. Barát Jázmin, Kovács Borbála, Bálint Nóra
N20
1. Lantai Lili, Engi Lilien, Heizer Alíz
N21
2. Ódor Laura, Mérő Dominika, Máramarosi Rita
9. Szalontai Sára, Pózna Anna, Varsányi Kinga
N165
1. Burian Hana, Németh Zsoltné Bors Melinda, Wengrin Ágnes
6. Heuer Adrienn, Dr. Nagy Zsuzsanna, Széplaki Erika
N185
6. Wieder Ilona, Komár Béláné, Csizmadiáné Szóládi Annamária
F16
5. Molnár Iván, Maráz Levente, Varsányi Ádám
F21
6. Bálint Gergő, Bálint Ádám, Bálint Benedek
15. Kovács Márk, Éles András, Blaskó Benedek
F135
3. Vajda Zsolt, Néda László, Molnár Zoltán
F165
5. Máramarosi István, Prill László, Bálint Bence
9. Barát János, Maráz Gábor, Egei Tamás
19. Csizmadia József, Lantai Gyula, Varsányi Attila
F185
7. Engi Imre, Dr. Korbély Tibor, Faggyas László
F205
5. Domán Gábor, Honfi Gábor, Bacsó Attila