Hungária Kupa – 2014. augusztus 20-24. Mátrafüred

 

A Mátrában rendezték meg augusztus 20 – 24 között a magyar tájfutó társadalom legnagyobb nemzetközi versenyét, a Mátra Kemping Hungária Kupát.

 

A számos kísérő verseny mellett öt napon át folytak a küzdelmek az elsőségért a komoly szintkülönbségekkel és erősen sziklás, köves felszínnel jellemezhető, meredek hegyoldalakon. A futamokra változatos helyszíneken került sor, így a versenyzők figyelme egy percre sem lankadhatott: néhol régi kerítések maradványai, felhagyott fakihordó utak és bányák, máshol igen meredek sziklafalak, nehezen futható bokros-ligetes, magas fűvel benőtt területek tették érdekessé a pályákat, vagy éppenséggel nehezítették meg az útvonalválasztásokat.

 

Az ezernél is több résztvevőt számláló megmérettetésen egyesületünk tájfutói is indultak, újabb szép sikereket elérve.

 

Bálint Ádám az 1. és a 3. napon, Bálint Benedek és Óváry-Nagy Ádám a 3. napon viselhette kategóriájának aznapi legsikeresebb versenyzőjeként a futamgyőzteseknek járó sárga pólót.

 

A napról-napra változó helyezéseket követően, összesített időeredménye alapján végül aranyérmesként Bálint Ádám (M10D kategóriában) és Óváry-Nagy Ádám (M12D kategóriában) is a dobogó legfelső fokára állhatott, míg M12C kategóriában Bálint Benedek, W45A kategóriában pedig Németh Zsoltné szerzett ezüstérmet.

 

DSC_0345

Bálint Ádám az M10D kategória győztese

DSC_0357

Óváry-Nagy Ádám aranyérmet szerzett M12D kategóriában

DSC_0353

Bálint Beni ezüstérmes lett M12C kategóriában

 

További jó eredmény Bálint Bence M35BR kategóriában elért 6. helyezése.