Vas-Veszprém-Zala megyei középtávú, váltó és éjszakai bajnokság – 2016. jún. 4. Hosszúpereszteg

Category: 2016, Eredményeink

Vas-Veszprém-Zala megyei középtávú, váltó és éjszakai bajnokság – 2016. jún. 4. Hosszúpereszteg

A megyei bajnokságsorozat következő felvonásaként mindjárt három versenyt is rendeztek június első hétvégéjén a Vas megyei Szajki-tavaknál. Szombaton délelőtt került sor a Vas-Veszprém-Zala megyei középtávú bajnokságra, ezt követően délután tartották meg a Vas-Veszprém-Zala megyei váltóbajnokságot, késő este pedig a Vas-Veszprém-Zala megyei éjszakai bajnokságot. Az egyéni futamokra bárki nevezhetett, míg a váltó bajnokságon négy kategóriában (14, 18, 21 és 40-es korosztály) háromfős csapatok indulhattak, legalább egy női taggal.

Az árnyékos fák övezte tóparti kemping, amely erre a napra versenyközponttá is változott, gyönyörű természeti környezetet, és egyúttal a futamok között tökéletes kikapcsolódási lehetőséget biztosított a résztvevők számára. A terep ezzel szemben nem sokak tetszését nyerte el: a futásra nem kifejezetten alkalmas erdőben rengeteg tüskés akácfacsemete, sűrű aljnövényzet és magasra felnőtt fű nehezítette a tájékozódást és a gyors haladást. A szokásosnál jóval gazdagabb nyiladék- és úthálózat sem segített, mivel még az erdei ösvényeken is egy méter magas szederindákkal és derékig érő csalánnal találkoztak a versenyzők.

A három megye közösen megrendezett bajnoksága szépen felduzzasztotta a mezőnyöket. Egyéniben közel kétszázan neveztek, míg a váltóban összesen 28 csapat indult. A kevésbé szerethető terepen akár két, vagy három versenyszámban is rajthoz álló versenyzőink 25 egyéni érmet szereztek (e között 11 megyei bajnoki cím szerepel), valamint 6 csapatunk ért el dobogós helyezést. A legfiatalabb mezőnyben az összes dobogós helyre a VHSE váltói futottak be.

 

Eredmények:

Vas, Veszprém és Zala megye nyílt középtávú bajnoksága

F10D: 1. Kovács Jeromos, 3. Bálint Gergő

F12C: 2. Vincze Barnabás, 3. Gaschler Máté

F14B: 1. Angyal Dániel, 3. Bálint Benedek

F16B: 3. Tokai-Kiss Bálint

F40B: 2. Gaschler Gábor

N10D: 1. Gaschler Emma

N12C: 1. Lantai Lili, 3. Tokai-Kiss Zsófia

N14B: 1. Bácskai Eszter, 2. Lantai Anna Boróka, 3. Papp Viktória Éva

N16B: 1. Mérő Dominika

N40B: 1. Széplaki Erika, 2. Németh Zsoltné, 3. Mérő Edit

N50B: 1. Böröczkyné Makai Anna

N60B: 1. Wieder Ilona

 

VVZ_középtáv_VHSEérmesek

 

Vas, Veszprém és Zala megye nyílt váltó bajnoksága

 

14 éves kategória

1. VHS1: Bálint Benedek, Lantai Anna Boróka, Angyal Dániel

2. VHS2: Kovács Márk, Lantai Lili, Bálint Ádám

3. VHS3: Vincze Barnabás, Gaschler Máté, Bácskai Eszter

 

18 éves kategória

3. VHS1: Tokai-Kiss Bálint, Papp Viktória Éva, Bácskai Péter

 

40 éves kategória

1. VHS1: Marton Balázs, Németh Zsoltné, Bálint Bence

3. VHS2: Gaschler Gábor, Széplaki Erika, Barát János

 

VVZ-váltó_14évesek

 

Vas, Veszprém és Zala megye nyílt éjszakai bajnoksága

 F21B: 1. Vass Tibor

F40B: 2. Bálint Bence

N40B: 1. Németh Zsoltné, 3. Palumbi Edit

Nyílt: 3. Angyal Dániel

 

 

 

 

Megosztás