Wieder Ilona Országos Összetett Egyéni Bajnok!

Category: 2014, Eredményeink

Wieder Ilona Országos Összetett Egyéni Bajnok!

Sportegyesületünk tájfutója, Wieder Ilona három, országos rangsoroló versenyen (2014. évi középtávú-, rövidtávú- és normáltávú bajnokság) elért győzelme alapján elnyerte a 60 éves női kategória Országos Összetett Egyéni Bajnoki címét.

A díj átadására az ünnepi, hosszú hétvégén, Miskolcon megrendezett tájékozódási futó bajnokság eredményhirdetésén került sor.

 Az alábbiakban az ebből az alkalomból, vele készült interjú olvasható:

 

 Ica, mióta vagy tájfutó?

1966 telén kezdtem a tájfutást, akkor indultam egy iskolai népszerűsítő versenyen, és itt „ragadtam”. Remélem, a mostani fiatal, a VHS-ben edző és versenyző gyerekek közül is sokan így járnak majd!

Mi a legjelentősebb eredményed, amit elértél (hazai és nemzetközi versenyeken)?

Egyéniben, amire a legbüszkébb vagyok, az az 1978-as felnőtt egyéni bajnokság a Zempléni-hegységben; csak az árnyékolta be ezt, hogy Monspart Sarolta – Saci- ebben az évben kapott kullancsfertőzést, és ezért tudtam én nyerni – mert őt mi, „földi halandók”, nem tudtuk legyőzni, csak az a ronda agyhártyagyulladás. Egy klubban, a Budapesti Spartacusban futottunk, így „számtalan” csapat- és váltóbajnokságot nyertünk együtt. Két VB-n vettem részt (1978-ban Norvégiában és 1979-ben Finnországban), de ezeken a számunkra igen nehéz skandináv terepeken nem értem el annyira jó eredményt egyéniben (40. illetve 32. helyezés), váltóban viszont nyolcadikak lettünk.

Hogy emlékszel vissza az idei országos rangsoroló bajnokságokra?

A tavaly őszi térdműtétem után ez év elején nehezen javult a térdem, így sajnos a hosszútávú bajnokságot még ki kellett hagynom. Szerencsére a középtávúra már rendbejött, és meg is tudtam nyerni, ott elég jó erőben éreztem már magam. Pakson, a rövidtávon nagyon jól ment a futás, talán éppen emiatt nagyot hibáztam az egyik ellenőrző pontra, de a szerencse mellém szegődött, és végül egy másodperccel nyertem. Normáltávon ismét ott voltak nagy ellenfeleim, Fent Mariann, és Csökör Irén is, de reméltem a jó eredményt. Kis bizonytalanságok akadtak a pályám közben, viszont az ellenfelek sem futottak hiba nélkül az aprólékos, nehéz alföldi homokbuckás terepen.  Éjszakain nem versenyeztem még, most sem indultam. Úgy vagyok vele, hogy éjjel a sötét erdőben, amikor csak a fejlámpád világítására vagy bízva, nagyobb a sérülésveszély, és az már szenior korosztályban kevéssé hiányzik!

Mi volt a legnagyobb élményed az idei versenyszezonban?

Az idei év nagy élménye számomra egy csapatverseny: a Pontbegyűjtő OB.  Most indultam először ilyenen, ez egy igazi csapatverseny, ahol a csapatért, a társaidért futsz, és élő, közvetlen a kapcsolat köztetek!  Szuper volt!

Gratulálunk a győzelmedhez, és további eredményes versenyzést, valamint kifogástalan egészséget kívánunk!

Köszönöm.

Megosztás