Homokháti Maccabi Kupa – 2014. június 7-9. Mórahalom / Balotaszállás

Category: 2014, Eredményeink

Homokháti Maccabi Kupa – 2014. június 7-9. Mórahalom / Balotaszállás

 

Mórahalom – Balotaszállás térségében rendezték meg a pünkösdi hosszú hétvégén a Homokháti Maccabi Kupa nevű, háromnapos nemzetközi tájfutó versenyt, amelynek első napi fordulója kiemelt rangsoroló-, és egyben világranglista futam is volt. A megmérettetésen 12 ország több mint 500 versenyzője között a Veszprémi Honvéd SE sportolói is indultak.

 

A versenyen az Alföldre jellemző, tájékozódás szempontjából komolyabb ismereteket igénylő, ligetes-borókás foltokkal tarkított nyílt területek, homokbuckás erdők és a szinte sivatagi hőség jelentette az igazi kihívást. Talán ezen körülmények miatt is, ezúttal az egyesület tapasztaltabb generációja jeleskedett az érmek megszerzésében, több ezüst- és egy bronzérem mellett Böröczkyné Makai Anna kategóriájának legjobbjaként aranyérmet vehetett át.

 

DSC_0680
Anna az N50 kategória győztese

 

Az utánpótlás korosztályból Lantai Lili volt a legeredményesebb. Az első napi futamon a győzelemről az eredményhirdetésen is szóvá tett incidens miatt csúszott le (az egyik ellenőrző pontja nem a térképen megjelölt, jól beazonosítható helyen volt, hanem – egyelőre tisztázatlan okokból – mintegy 40 méterrel arrébb került. Erről a verseny után az egyesület edzője, Németh Zsoltné személyesen is meggyőződött.) Lili ebben a fordulóban a keresgéléssel értékes perceket veszítve, összetettben végül ezüstérmes lett.

 

LantaiLili2
Lili összetettben ezüstérmet szerzett

 

A három nap összesített időeredményei alapján az alábbi helyezések születtek:

 

N10D: 2. Lantai Lili

N45A: 2. Németh Zsoltné

N45BR: 2. Palumbi Edit

N50: 1. Böröczkyné Makai Anna

N60: 2. Wieder Ilona

F35BR: 3. Bálint Bence

NYTR: 2. Lantai Gyula

 

A hirtelen érkezett forróságban külön jól jött, hogy a résztvevők fáradalmaikat a Mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdőben pihenhették ki a futamok után.

 

Megosztás