Hosszútávú és Pontbegyűjtő Csapat OB – 2023.10.14-15. Szentgál
Lezajlott az év utolsó előtti nagy bajnoki hétvégéje is a tájékozódási futóknál. Szentgál-Úrkút helyszínnel, teljesen új térkép alapján rendezte meg a Veszprémi Honvéd SE a Hosszútávú és Pontbegyűjtő Csapat OB-t, mely során az érmekért küzdő versenyzők mellett a kísérők és érdeklődők is kipróbálhatták tudásukat. A nyílt futamokot túl mátrix és labirintus várta a kalandvágyókat, illetve a Veszprém-Balaton 2023 és a Verga Zrt. támogatásával egy egész évben használható MOBO-pálya felavatására is sor került.
A versenyzés szempontjából kiválónak mondható időjárás és a különböző játékos programok mellett a fókusz mégiscsak a bajnoki megmérettetésen volt. Szombaton az egyéni Hosszútávú Országos Bajnokság futamai zajlottak. A markáns domborzati idomokkal, helyenként mély völgyekkel, meredek domboldalakkal jellemezhető terepet nagyrészt jól futható gyertyános-bükkös szálerdő borítja, aminek köszönhetően nagyobb tempóra volt lehetőség, ám helyenként sűrűbb foltok nehezítették a haladást és a tájékozódást. Több remek teljesítmény mellett megemlítendő, hogy Máramarosi Rita, aki az előző héten még a teljesen más felkészülést igénylő sprint EB-n mutatott pazar formát, most (ifi létére) megszerezte első hosszútávú felnőtt bajnoki címét! Vasárnap már kevesebb szintet, ám néhány trükkös pontot tartalmazó pályán csaphattak össze a háromfős csapatok, ahol a versenyformának megfelelően a gyorsaságnál nagyobb szerepe volt a taktikának. Rita az N18-as lányokkal duplázott, Wengrin Ágnes pedig N50-es bajnoki címét egészítette ki az N145-ös csapatgyőzelemmel, és aranyérmet szerzett az N14-es és F145-ös trió is.
Hosszútávú OB eredmények:
N14
5. Gaschler Janka, 7. Barát Jázmin, 9. Kovács Borbála, 14. Heizer Alíz, 37. Bálint Nóra
N16
13. Molnár Csenge
N18
6. Gaschler Emma, 8. Ódor Laura, 11. Jávor Janka26. Molnár Boglárka
N20
3. Engi Lilien
N21
1. Máramarosi Rita
N45
18. Gaschler-Gyeviki Nóra, 25. Heuer Adrienn
N50
1. Wengrin Ágnes
N55
3. Kaszásné Boa Ágnes
N60
11. Nagy Zsuzsanna
N70
3. Wieder Ilona
N75
3. Komár Béláné
F14
3. Varsányi Ádám, 7. Molnár Iván, 36. Engi Dániel, 60. Serle Ábel
F16
34. Nagy Bence
F18
4. Bálint Gergő, 7. Barát Miklós, 8. Kovács Jeromos, 18. Blaskó Benedek
F20
4. Bálint Ádám, 17. Kovács Márk
F21
25. Bálint Benedek
F45
8. Molnár Zoltán
F50
1. Jari Ikaheimonen
F55
28. Bódy Kornél
F60
6. Egei Tamás, 8. Domán Gábor, 9. Prill László, 11. Takács Csaba
F65
16. Honfi Gábor
F70
2. Horváth Tivadar, 3. Bikki Sándor, 6. Bacsó Attila
F75
5. Andrási Lajos
Nyílt kezdő
27. Olaj Kristóf
Nyílt technikás
2. Vajda Zsolt, 5. Bálint Bence, 6. Preszter Dávid
Nyílt technikás rövid
4. Máramarosi István, 16. Fülöp-Süle Márton, 29. Bikki Gergely
Pontbegyűjtő Csapat OB eredmények:
N14
1. Barát Jázmin, Gaschler Janka, Heizer Alíz
5. Kovács Borbála, Bálint Nóra, Molnár Zulejka
N18
1. Máramarosi Rita,, Lantai Lili, Gaschler Emma
4. Molnár Csenge, Máramarosi Anna, Molnár Boglárka
N21
9. Varsányi Kinga, Lantai Boróka, Jávor Janka
N145
1. Wengrin Ágnes, Gaschler-Gyeviki Nóra, Kaszásné Boa Ágnes
F14
7. Molnár Iván, Engi Dániel, Varsányi Ádám
F18
2. Barát Miklós, Blaskó Benedek, Kovács Jeromos
F20
5. Kovács Márk, Bálint Ádám, Bálint Gergő
F145
1. Molnár Zoltán, Máramarosi István, Jari Ikaheimonen
F165
2. Egei Tamás, Prill László, Vajda Zsolt
9. Bálint Bence, Bódy Kornél, Honfi Gábor
F205
4. Bikki Sándor, Horváth Tivadar, Bacsó Attila
7. Wieder Ilona, Andrási Lajos, Domán Gábor